A Zhiyun Smooth 4 a jól sikerült Hármas és a Q utódja, amely nem kisebb nevet akar sarokba szorítani, mint a DJI Osmo Mobile 2-t. Tengernyi új szoftveres funkcióval, kiváló anyagokkal és egy űrbázis vezérlését is megszégyenítő kezelőkonzollal támad a 49.000 forintos termék, amelyet Priority Line vám- és áfamentes szállítással húzhatunk be.
Árukeresőt fejlesztünk!Vásárlás előtt kattintsd meg az Itt megvásárolható gombot, így ingyenesen támogatod a fejlesztést. Részletek >>
Zhiyun Smooth 4 kicsomagolása
Kellemes fehér dobozban érkezik a termék, amelyben egy, az ütéseket igen jól viselő tartó található, benne a gimballal. A Smooth Q-nál – amely elődmodellje a mostaninak – egy nagyon kellemes, Ukulele tokhoz hasonló tartót is kaptunk, vállpánttal, hogy könnyebben hordozhassuk a cájgot, ez sajnos az újnál elmaradt.
Megkapjuk a gimbalt, egy háromlábú állványt, egy Type-C kábelt a töltéshez és a leírást, a gyors kezdéshez. A Zhiyun Smooth 4-et kézbe véve két dolog is feltűnt az elődmodellhez képest, az egyik a drasztikus minőségi ugrás, ami az anyaghasználat terén érhető tetten, a másik pedig a kezelőszervek száma és formája.
A DJI Osmo Mobile 2 után azt kell, hogy mondjam, a tesztalany sokkal jobb matériákból építkezik, mint a konkurens. Szebb a kialakítás, jobb érzés tapogatni a készüléket, az alumínium karok kidolgozása precízebb, az egész dizájn is jobban üt. Ha nem lenne rajta a márkajelzés, azt gondolhatnánk, hogy ez a DJI terméke. Ráadásul a honlapjuk is eléggé rendben van, érdemes oda is ellátogatni.
A vezérlés viszont durva lett, 14 különböző gombot és kapcsolót számoltam meg, szerencsére a kezelése közel sem olyan bonyolult, mint ahogy elsőre kinéz. A RendeljKínait közönségtalálkozóján megkértem néhány lányt, hogy próbálja ki, és egyöntetűen egy picit nehéznek találták az 547 grammos készüléket. Viszonyítási alap a legkönnyebb eddig tesztelt gimbal, a Feiyutech Vimble 2 428 grammos súlya, viszont ott a selfie bot mód miatt sokkal hosszabb volt az erőkar, emiatt állandóan oda akartam nyúlni a másik végtagommal is.
Ekkor esett le, mekkora ötlet a bal kézre tenni a vezérlés egy részét, hiszen úgyis kényszert érzünk majd a megtámasztásra, ezért van ott a tekerőkapcsoló, ahol van, ravaszak ezek a „dzsöjönös” mérnökök. Így viszont az ergonómiai fiaskó inkább fordul át okosan tervezett, szándékolt változtatásba. Azt viszont sajnálom, hogy csuklópántnak nem jutott hely, pedig az lenne a stabilizátoros nirvána.
Zhiyun Smooth 4 tesztüzeme
A gimbalok – vagy más néven elektromechanikus stabilizátorok – legfontosabb feladata, hogy csillapítsák a rezgéseket és imbolygásokat, amelyek a lépéseinkből adódnak. A három motor a három síkot jelképezi, amelyből a vízszintes tengelyt mindig ugyanott tartja a készülék, míg a másik kettő dőlésszögét mi szabályozhatjuk.
Ennek kiválóan tesz eleget a Zhiyun Smooth 4, kellemesen követi csuklónk mozgását, bár ki tudtam provokálni belőle remegéseket, ha nagyon akartam. A vízszintes telefon állásból oldaldöntéssel az egész szerkezetet függőlegesbe forgathatjuk, ezt a készülék egy giroszkóp segítségével automatikusan elvégzi. Ezzel a módszerrel váltogathatunk selfie és fekvő mód között, ezt például a Feiyutech Vimble 2 nem tudta.
Minden mást a látszólag bonyolult, de valójában kifejezetten egyszerű kezelőfelületről vezérelhetünk. Amikor elkezdtem belemélyedni a Zhiyun Smooth 4 lehetőségeibe, egyre inkább eldobtam az agyam, hogy milyen okosan is építették fel a rendszert. Szemből nézve a power gombot láthatjuk, alatta a töltésjelzőt. A bekapcsolás után a stabilizátor telefontartó részét elég csak felfordítani, és ugyanígy egy mozdulattal le is csukható, ekkor automatikusan standby-ba megy az eszköz, nincs többé ki-be kapcsolgatás. Töltsük le a ZY Play applikációt és csatlakozzunk a tesztalanyhoz. Szerencsére a kapcsolat a használat alatt végig nagyon stabil maradt, ellenben például a Vimble 2-vel.
Fölötte 4 gombot és a kezelőszerveket láthatjuk, illetve a videó elindításáért felelős piros kapcsolót. Az első a waypoint, ami tulajdonképpen egy effektkészítő menü, ahol előre leprogramozott eseményeket hajtunk végre. Iszonyat király dolgokat lehet vele művelni, amit nagyon nehéz szövegesen elmagyarázni. Az egyik ilyen a Vertigo, amikor a videóban is látható alagúthatást hozza létre a szoftver.
A következő gomb a képernyőre íratja a képfolyam paramétereit, a bal felső a menüvezérlésért felelős, míg a kis célkereszttel válthatjuk át a bal oldali tekerőkapcsoló funkcióját zoom és manuális fókuszállítás között. Befele haladva alulról jobbra a négy piktogram az alábbit csinálja: galéria megnyitása, fényerő állítása, menü előhívása és selfie mód. Középen a villám jellemzően a menüben egy opciót kelt életre, míg a tekerőgomb az értékek növeléséért és csökkentéséért felelős.
Az egész rendszer működésében az a zseniális, hogy leszámítva a Bluetooth kapcsolat felépítését, nem kell a telefonunkhoz nyúlnunk, MINDENT tudunk a kezelőszervekről állítgatni, nincs többé bénázás a telefonnal. A szoftver egyébként végig stabil volt, automatikusan felépül a kapcsolat, ha bekapcsoljuk a Zhiyun Smooth 4-et, csak az alkalmazásból kell ilyenkor ki- és belépnünk.
Természetesen számtalan egyéb szoftveres beállítás és lehetőség vár felfedezésre a szokásos fényerő, kontraszt, ISO hármason túl. Filterezhetjük a képet, lelassíthatjuk, elgörbíthetjük, csinálhatunk belőle panorámát, követhetünk szoftveresen tárgyakat, de akár time-lapset is készíthetünk, bár ezt inkább tripod segítségével, mint kézből elvégezve.
A Smooth 4 háromféle módban tud működni, zárja az összes tengelyt, ez a lock állás, ekkor oldalra elmozoghatunk a tárgyak elől, míg követés módban – pan follow – a kézmozgásunkat követi. Teljes követésben – follow – nemcsak oldalra, hanem függőlegesen is automatikusan fordul. Alap esetben a pan follow mód aktív, a P/L csúszkával zárhatjuk a gimbalt fixre, míg a túloldali ravasszal teljes követés és a PhoneGO mód között váltogathatunk. Ez utóbbi sokkal érzékenyebbé és agresszívabbá teszi a mozgást, így lehetővé téve extrém gyors váltásokat is.
Másik kedvencem a power bank funkció, amellyel a telefonunkat tarthatjuk életben, csak dugjuk be a nyakon található USB portba a kábelt. Eközben a gimbalt a Type-C porton keresztül szintén megtáplálhatjuk, hiszen a Zhiyun Smooth 4 átfolyó rendszerben is képes üzemelni. így jelentősen elnyújthatjuk az alapból sem csekély, 12 órás üzemidőt gyakorlatilag bármennyire.
Nekem szinte mindenben tetszett a termék, de amellett nem szabad szó nélkül elmennünk, hogy nagyon sok mobillal nem működött jól a gimbal szoftvere, igaz, ezt én személyesen nem tapasztaltam. Nem gondolom, hogy a Xiaomik ebből a szempontból speciálisak lennének, de például a Huawei tulajdonosok elég sokat panaszkodtak a Play áruházban, hogy gondok vannak egyes funkciókkal.
Az egyik általam is tapasztalt anomália, hogy a kimenetként elkészülő videók 90 fokban elforgatva kerülte a ZY Play appban lementésre. Újabb rejtély, hogy miért kell ahhoz átkonvertálnom, hogy a Premiere Pro értelmezni tudja őket. A szoftveres dolgok összességében jól működtek, de elég nehéz bizonyos effekteket szépen kivitelezni, például az említett Vertigo is ilyen, ezek igényelnek némi gyakorlatot és persze a megfelelő helyszínt is.
Összegzés
Általában ebben a szekcióban a pozitívumokat és a negatívumokat szoktam felsorolni, de úgy döntöttem csak azt írom le, ami újdonság, és máshol még nem találkoztam vele: PhoneGo mód, standby mód, Vertigo, összes szoftveres funkció kezelése a gimbalról, gombhúzásra működési mód váltás, programozható preset beállítások, dupla clickes alaphelyzetbe állítás, zoom és fókuszállítás közös tekerőgombbal; ezek amik elsőre eszembe jutottak, még leírni is fárasztó.
Emellett még jobb a minősége is, mint az egyébként kiváló DJI Osmo Mobile 2-nek, de szoftveres oldalon azért lehetnek gondok. Azt se felejtsük el, hogy egy picit sok az 547 grammos súly, sok embernek mindenképpen kétkezessé teszi a használatot. Elsődlegesen a szoftveres „kétségek” miatt kap 4,5 csillagot ez az egyébként kiváló, 49.000 forintos termék, amelyet Priority Line vám- és áfamentes szállítással rendelhettek meg. Reméljük a későbbi frissítésekkel kijavítják a programhibákat, és akkor lesz igazán ütős a Zhiyun Smooth 4.
Vedd meg még olcsóbban! Keress kupont a Kupongyűjteményben!