Xiaomi Smart Home teszt – Kulcsrakész okos otthon

Xiaomi Smart Home

Végre lehetőségem adódott kipróbálni egy igazi okos otthon csomagot a Xiaomi Smart Home Kit személyében. Az önmagukban nem korszakalkotó alkatrészek együtt dolgozva, a remek összehangoltságuknak és optimalizáltságuknak köszönhetően olyan dolgokra képesek, amiket korábbi filmekben csodaként emlegetve láthattunk. Ha Marty McFly most érkezne meg, bizonyára tátva maradna a szája.

A rendszer legnagyobb előnye, hogy nem kell építkezéskor beszerelni, nem kell a már kész lakást rommá bontani, csak bedugjuk a fő egységet egy konnektorba, kell egy router, lepakoljuk az érzékelőket, és mehet a buli. Egyszóval, mindegy, milyen házad/lakásod van, garantáltan fel tudod okosítani. Az “alapcsomag” is egy teljes és kidolgozott rendszert ad, ami már nagyon sok mindenre használható, de a Xiaomi számos egyéb terméke bevonható, így igazán kiterjedt okos hálózatot hozhatunk létre.

Kicsomagolás

Néha rövid időre felbukkan starter csomagként is a webshopok polcain, de jellemzen ezeket nagyon hamar elkapkodják, így komponensenként kell összeválogatnunk a rendszert. A Smart Gateway nevű főegység az egyetlen kötelező darab, ez az agya az egésznek. Hozzá kapcsolódnak a különböző szenzorok, és ő tudja irányítani a különböző hozzákapcsolt eszközöket, természetesen a router segítségével.

A tesztben szereplő rendszer a Gateway-en kívül az alábbi részekből áll: ajtó/ablak szenzor, mozgásérzékelő, hő- és páratartalommérő, vezetéknélküli gomb, okos konnektor, Magic Box “távirányító”, Yeelight okos RGB LED égő. Ehhez jön még hozzá a Yeelight asztali lámpám, amivel szintén tökéletesen együttműködik. De egyszerűen bevehető pl. az Air Purifier, a Mi robotporszívó, Xiaomi okos elosztó, Yi biztonsági kamerák, egyéb Yeelight fényforrások, Xiaomi füstérzékelő, okos fali kapcsolók stb.

Így nem lepődtem meg, hogy beterítették az asztalomat a kis fehér dobozkák. Mindegyikben a terméken kívül egy-egy kínai nyelvű használati utasítás volt, de szerencsére a neten mind fellelhető angolul is, meg amúgy sem atomfizik a használatuk. Menjünk is végig rajtuk sorban!

Smart Home Gateway

Egy messziről akár tűzjelzőnek is nézhető, fehér, kerek kütyüről van szó, ami az egész okos otthon rendszer lelke. Az egyes érzékelőkkel nem WiFi-n, hanem az elsősorban erre a célra kifejlesztett, energiatakarékos zigbee modulokon keresztül kommunikál. Az oldalán RGB LED fut végig, így lámpának is jó és van rajta hangszóró is. Minőségi műanyagból készült, csakúgy, mint a készlet többi darabja, az összeszerelés hibátlan. A tetején találjuk az egy darab fizikai gombot, amit alapestben nem nagyon kell használnunk. Egyetlen “hibája”, hogy ausztrál dugós, így egy átalakítóra szükség lesz, hogy be tudjuk dugni valamelyik konnektorba, ahol a WiFi hálózatunkat is látja.

Ajtó/ablak érzékelő

A neve félrevezető, nem azt érzékeli, hogy vannak-e nyílászárók a házban, hanem, hogy ki vannak-e nyitva vagy nem. Két részből áll, a nagyobb lenne a fix helyzetű, a kicsi, ami a nyílászáróval együtt mozog. A kapszula alak és a kellemes műanyag őt is dizájnossá teszi. Az érzékelés mágneses elven működik, ha nem érzi a párja által generált mágneses mezőt, akkor nyitottnak tekinti az ajtót/ablakot. Nekem a bejárati ajtóra került, ami teljes egészében fém, ráadásul csak a kis rész fér el a keretre, ezért tartottam tőle, hogy nem fog rendesen működni. Kellett is egy kicsit trükköznöm, de az álló és mozgó rész felcserélésével, illetve 90 fokkal való elforgatásával tökéletes eredményt kaptam. Felszerelésük gyerekjáték, ugyanis öntapadós a hátuljuk. A dobozban kapunk hozzá egy garnitúra tartalék kétoldalú ragasztó csíkot, ha át akarnánk egyszer helyezni a jövőben. A tápellátásáról CR1632 elem gondoskodik, egy apró kék LED is található a nagyobb darabon, ami a visszajelzést segíti, illetve egy RESET gomb, amit pl. SIM tűvel tudunk benyomni.

Mozgásérzékelő

Működése megegyezik a klasszikus darabokéval, csak éppen sokkal kisebb (Ø3×3 cm), és az öntapadós aljának köszönhetően bárhová feltehető. Oldalirányban 170°-ot lát be és 7 méter távolságig képes érzékelni, tehát elég nagy teret lefed. CR2450 elemről működik, szintén van besüllyesztett RESET gombja.

Vezetéknélküli gomb

Egy Ø5×1 cm méretű, fehér műanyagból készült nyomógombról van szó, aminek teteje íves és egy Mi Home logó dobja fel. Értelemszerűen arra való, hogy (egyszeri, dupla vagy hosszú) megnyomásával parancsokat adjunk ki a rendszer többi eszközének. Szintén öntapadós az alja, így felületekre is felragaszthatjuk, vagy magunkkal is cipelhetjük, adnak hozzá tartalék ragasztót, CR2032 elemről kapja az energiát és szintén van az alján RESET gomb.

Hő- és páratartalommérő

A gombra hasonlít legjobban formában, csak kisebb nála, csupán Ø3,5×1 cm-es. A funkcióját a rajta lévő hőmérő logó jelzi egyértelműen, alatta egy kék LED-et is találunk. A hengerpaláston található egy nyomógomb, ami a párosításhoz, RESET-hez van, illetve egy rácsos nyílás, ezen keresztül tud beáramlani a levegő, amit vizsgálni akarunk. Az alja szintén öntapadós, van hozzá tartalék ragasztó is, a tápolást CR2032 elem végzi. Méri a levegő hőmérsékletét és relatív páratartalmát, amit logol is.

Okos konnektor

A kalsszikus okos otthon rendszerek egyik fontos komponense az okos konnektor, hiszen segítségével számos hagyományos eszköz távvezérelhetővé válik. A Xiaomi darabja fényes fehér műanyagból készült, a konkurens darabokhoz képest konpakt méretekkel rendelkezik (5,3×4,2×3,1 cm). Az alján találunk egy fizikai nyomógombot, amivel manuálisan is kapcsolgathatjuk, párosítási módba tehetjük, vagy törölhetjük a beállításait. Az elején egy apró LED is helyet foglal, ami a visszajelzésben segít. Szintén ausztrál csatlakozós, így ismét szükség lesz átalakítóra. A kimenetén egy kombó csatlakozót találunk, ami ausztrál, amerikai és európai dugókat is képes fogadni, így itt már nem lesz gond. Azonban tartsuk észben, hogy csak földeletlen kimenetet biztosít az európai dugós eszközöknek!

Magic Box kontroller

Találó az elnevezés, laikusok számára valóban fekete mágiának tűnhet, amit csinál. Egy 4,5 cm-es fehér műanyag kockáról beszélünk, aminek lelke egy háromtengelyű giroszkóp és gyorsulásérzékelő. A kocka mozgatásával, forgatásával tudunk különböző parancsokat triggerelni, nagyon jópofa ötlet, nekem ő a kedvencem mind közül. Menőzésre is tökéletes, képzeljétek el, hogy néznek a vendégek, amikor megrázod a kockát és felkapcsol a lámpa, vagy bekapcsol a légtisztító. Hatféle mozgást tud értelmezni: rázás, csúsztatás, dupla koppintás egy felületen, 90°-kal való elforgatás, 180°-kal való elforgatás és saját tengelye körüli forgatás. Mondanom sem kell, hogy ezekkel rengeteg dolog megoldható. Adnak hozzá egy kis fém pöcköt, ezzel tudjuk eltávolítani az egyik lapját, így férünk hozzá a CR2450-es elemhez, a párosító gombhoz és a visszajelző LED-hez.

Tesztüzem

A rendszer szoftveres lelke a Mi Home alkalmazás, ami Android és iOS rendszerekre is elérhető. Az összes tulajdonunkban lévő és támogatott Xiaomi eszközt összegyűjti itt, és bár némelyik nem illeszthető be az okos otthon rendszerbe, mégis nagyon praktikus, hogy itt mindent megtalálunk. Én például elérem itt a beállított infra távirányító profilokat és a Flower Care-t is. Az egyes eszközökhöz pluginokat tölt le a Xiaomi szervereiről, amiket rendszeresen frissítenek is. Kezdetben csalódottan láttam, hogy a pluginek nagy része kínai nyelven van. Szerencsére csak én nem állítottam be rendesen, a titok, hogy a Profil/Beállítások alatt angolra kell állítani a nyelvet defaultról, és máris angol minden. Vagyis nagyrészt minden, az okos konnektor pluginje így is kínai maradt, de szerencsére ez így is érthető a kis ikonoknak hála. Ha valakit nagyon zavar, felhekkelheti az angol verziót, az itt található leírás alapján. Szintén a Beállítások között találjuk a Firmware frissítés menüpontot, ahol sokszor fogunk járni, mert elég gyakran jön ki egy-egy újabb frissítés az egyes komponensekhez. Ezért nagy piros pont jár a Xiaominak, így kell támogatni egy ilyen jellegű rendszert, ez a megbízhatóság és a biztonság szempontjából is jó jel.

A párosítás nem bonyolult, az eszközökön lévő gombokat és az alkalmazást használva gyorsan hozzá tudtam adni minden eszközt. Először a gateway-t érdemes párosítani, mert az egyes szenzorok ő alá tartoznak az alkalmazásban is.

Ha megvolt a párosítás, elkezdhetjük belakni a felületet. A főképernyőn láthatjuk az egyes eszközöket kigyűjtve, illetve a beállított jeleneteket is egy nyomásra ki- és bekapcsolhatjuk. Ilyen példuál a Leave Home, ami lekapcsolja a lámpákat, kikapcsolja az Air Purifiert és élesíti a risztás funkciót a Gateway-en. Természetesen az összes jelenet átszabható egyéni igényeink szerint.

Ha rábökünk valamelyik eszközre, betölti a pluginját és átvisz arra a képernyőre. A Yeelight eszközök esetében pl. a Yeelight app egy kissé butítottabb verziója jelenik meg, így nem is muszáj a teljes appot feltelítenünk. A leghasznosabb a Gateway pluginja, ezt fogjuk a legtöbbet használni.

Itt három fő képernyőt találunk: Home, Automation és Device. Az első egy áttekintő, ahol az alá tartozó zigbee szenzorok utolsó interakcióit láthatjuk, egyszerűen bekapcsolhatjuk a riasztó funkciót, elindíthatjuk az internet rádiót vagy felkapcsolhatjuk a Gateway-be épített LED világítást.

Az RGB LED-ek előnye, hogy számos árnyalatot beállíthatunk, és a fényerő is igényeinkre szabható. Az internet rádió vicces dolog, mert csak kínai csatornákat ismer, így elég muris, amikor a konnektor elkezd kínaiul énekelni. Lelkes fejlesztők persze ezt is meghekkelték, hogy egyéni rádiókat is hozzá lehessen adni. Ha valakit érdekel, itt nézelődjön. Szintén vicces, de európai embernek haszontalan, hogy a Gateway beszél hozzánk visszajelzés képpen, persze kínaiul. Ez is kikapcsolható, így nem fog zavarni a jövőben.

A hangszórót használja a riasztóhoz is, ami értelemszerűen fülsüketítő kiabálással jelzi a betolakodókat. Ez is egy jelenet, az általunk beálított trigger hatására (kamera, mozgásérzékelő, ajtónyitó szenzor stb.) aktiválódik. Riasztó hangból is elég sok van, a klasszikustól a rendőrségi szirénán át a kutyaugatásig. Beállítható, hogy mely időszakokban élesedjen automatikusan a riasztás funkció, kézi élesítés után meddig késleltesse, hogy kiérjünk a lakásból, és ne ránk riasszon be, és értesítést is tud küldeni a telefonunkra, ha valaki betört hozzánk. Tehát egy elég komoly riasztórendszert is kapunk, a tudásához képest nagyon olcsón.

Az Automation fülön találjuk a riasztó beállításain kívül az automatikus világítás, időzített világítás, ébresztőóra és ajtócsengő funkciók beállításait. Az automatikus világítás, értsd részegfény, a kedvenc funkcióm. Ha a Gateway úgy érzi, hogy sötét van körülötte, felkapcsolja a benne lévő LED világítást a Home fülön lévő színben és fényerővel. Ez kiegészíthető egy időtartammal, amikor engedélyezve van a funkció, és hozzáadható triggernek a mozgásérzékelő, tehát csak akkor kapcsol fel, ha sötét is van és mozgást is érzékel. Beállítástól függően 1, 2, 5 vagy 10 percig hagyja égve a fényt. Nekem a hálószobában van a Gateway, a fehér fény minimum fényerőn tökéletes, hogy éjjel lássak a szobában, de ne ébresszem fel a barátnőmet az erős világítással. Így béke van, bármikor érek is haza a nagy éjszakázásból.

Az időzített világítás funkció, ahogy a neve is mutatja, különböző, előre beállított napok adott időszakában bekapcsoló hangulatvilágítás, szintén előre megadott színekkel. Az ajtócsengő szintén egyjópofa dolog, ekkor hangot ad a gateway, jelezve a vendégek érkezését. Trigger lehet az ajtó szenzor, a mozgásérzékelő vagy a vezeték nélküli gomb is. Csengőhangból szintén jópofák vannak: amerikai tipikus ajtócsengő, kopogás stb. Egyébként minden eddig felsorolt csengőhangként beállítható saját dallam is a telefonunkon tárolt audiofájlok kiválasztásával. Lakásban a csengő funkció inkább csak menő, de aki házban, esetleg egy egész birtokon lakik, a vendégek ajtóhoz érése előtt is értesülhet az érkezésükről. Főleg, hogy telefonra is tud értesítést küldeni.

Van ébresztőóra is, beállítható az idő, az ismétlődés, a csengőhang – ami szintén lehet egyedi is – és a hangerő. Ez eddig nem nagy eresztés, a telefonunk is tud ilyet. A csavar a dologban, hogy ez az ébresztő csak egy trigger hatására némul el. Ilyen lehet a Gateway gombjának megnyomása, a vezeték nélküli gomb megnyomása – amit elrejthetünk pl. a fürdőszobában -, az ajtó kinyitása vagy a mozgásérzékelés. Így aki tudja, hogy nehezen kel, állítson be olyan feladatot, hogy biztosan ki kelljen kelnie az ágyból, hogy lelője az ébresztőt. Nem utolsó sorban szivatásnak sem rossz: beállítjuk az ébresztőt és jól eldugjuk a gombot, reggel meg röhögünk a lakótársakon.

Egy feladat létrehozásának lépései

Ezen a képernyőn találjuk a legfontosabb dolgokat, az egyéni feladatokat is. Lényegében itt kapcsoljuk össze a szenzorokat és az elvégzendő feladatokat. Rengetegféle trigger legalább annyiféle feladatot tud aktiválni, még Xiaomi telefonokra vonatkozó dolgok is vannak (pl. ha hívnak, akkor csörögjön a Gateway is), közéjük pedig szabadon tudunk időzítőket tenni. Beállítható, hogy melyik napokon, milyen időközökben legyenek működőképesek a feladatok, ezen kívüli időszakokban ignorálja a rendszer a trigger jelet.

A Device képernyőn a Gateway és az alá tartozó szenzorok menedzselhetők, állítható be a viselkedésük. A legtöbbnek csak a jelenetei és a hozzájuk tartozó log listák láthatók itt, de a hőmérő például egy szépen animált képernyőn mutatja az aktuális hőmérsékletet és páratartalmat, de előhozható akár egy egész hónapot felölelő grafikon is az értékek változásáról.

Látható, hogy tényleg végtelen dolog összehozható ezzel a rendszerrel, nekem a már említett részegfények kívül be van kapcsolva az ajtócsengő a nappali órákban és a riasztó, ha nem vagyok otthon. Van egy RGBW Yeelight égőm, amit a Magic Box irányít teljeskörűen, ezzel állítom a fényerőt, a színt, a színhőmérsékletet, ki és be tudom kapcsolni, illetve az alapértelmezett melegfehér színre tudom állítani. Kipróbáltam, és a Yeelight asztali lámpát is tudja vezérelni, de ezt nem használom, hiszen amúgy is kartávolságon belül van.

A hőmérőt, az okos konnektort és a vezeték nélküli gombot befogtam a “légkondicionálóm”, azaz a szobai ventilátorom kapcsolgatására. Ismét felhívom a figyelmet a konnektor földeletlenségére, okosan dugjunk bele eszközöket! A ventilátor nem igényel földelést, így biztonsággal működtetheti a konnektor. Ha 27 °C-nál melegebb van, a ventilátor felkapcsol, ha 25 °C alá hűlt a hőmérséklet, kikapcsol. Mostanában egész éjjel megy, mivel ritkán hűl 25 fok alá a szoba még éjjel is, ezért befogtam a gombot manuális kezelésre. Egyszeri megnyomásra bekapcsol, újabb nyomásra kikapcsol. Dupla megnyomásra pedig bekapcsol, majd fél óra után kikapcsolt. Ez tapasztalataim szerint pont elég, hogy visszaaludjak, ha felkelek a nagy melegre. Tehát kaptam egy nagyon okos ventilátort, anélkül, hogy újat kellett volna vennem.

Ha lenne Xiaomi robotporszívóm, bekapcsoltathatnám, ha elmegyek otthonról, és tisztaság fogadna, mire hazaérek. A Yi biztonsági kamerákkal távolról is hazanézhetnék, bizonyítékot vehetne fel a riasztó a betörőről. Yeelight égőből lehet kapni sima fehér színűt is, ha valakinek nem kell az RGB szivárvány, így a hagyományos világítás is kiváltható velük, és egy csoportba foglalva őket, helyiségenként kapcsolgathatók. Nem sorolok fel minden lehetőséget, nem is nagyon lehetne, mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy miket lehet belőle kihozni, de nyugodtan lehet nagyokat gondolni, kis tervezéssel nagy valószínűséggel megoldható.

Az adatok egy külső szerveren vándorolnak keresztül, az egész rendszer minden beállításával együtt a Mi fiókunkhoz van kötve, ebből fakadó előny, hogy mobilnetről, külső WiFi hálózatról is elérünk mindent csakúgy, mintha otthon lennénk. Így távolról is benézhetünk a lakásba, lekapcsolhatjuk a fekapcsolva felejtett lámpát, elindíthatjuk a robotporszívót és megkapjuk az összes értesítést, ha valami történik a távollétünkben.

A másik oldal a biztonság kérdése. Természetesen mint minden más hasonló rendszer, ez sem feltörhetetlen. A Mi Home alkalmazás is figyelmeztet, hogy ne automatizáljunk olyan dolgokat, amikből baleset, nagyobb hátrány származhat, ha egy profi hekkercsapat esetleg feltörné a rendszerünket. Nagyon dicséretes dolog ez a Xiaomitól, ahogy az is, hogy nyíltan felvállalják és foglalkoznak ezzel a létező problémával, és állításuk szerint folyamatosan dolgoznak rajta, hogy a lehető legbiztonságosabb legyen a rendszer. Ebből is látszik, hogy egy világszinten is elismert és komolyan vehető céggel van dolgunk, sok más gyártó csak legyintgetne, hogy “Áááá, nem kell itt félni, nem lehet ezt feltörni”.

Összegzés

Ha valaki komolyabban beleássa magát a rendszer lelkébe, netalántán még hekkelget is benne ezt-azt, akkor a határ a csillagos ég, szinte bármi kihozható belőle. Egy valóban jól átgondolt kerek egészt kapunk az alapcsomaggal is, ha pedig egyéb Xiaomi kütyüink is vannak, nagy eséllyel azokat is bevehetjük a buliba. Nagy előnye, hogy nem kell szétverni érte a házat, utólag is pofonegyszerűen beépíthető. Szoftveresen is átgondolt, kiforrott, logikus és nagyon jó a céges támogatás is mögötte, gondoljunk csak a rendszeres frissítésekre. Egyszóval hardveresen és szoftveresen is egy bárki által használható okos otthon rendszert kapunk a Xiaomitól, szinte már vetekszik az Apple termékekkel.

Ár tekintetében is nagyon jól áll a dolog: a rendszer lelke, a Gateway 10.000, az okos konnektor 4.000, a hőmérő 3.800, a mozgásérzékelő 3.600, az ajtó/ablak szenzor 2.900, a vezeték nélküli gomb 3.600, a Magic Box 6.300, az RGBW Yeelight égő pedig 5.500 forintért szerezhető be, tehát a tesztben szereplő rendszer 39.700 forintra jön ki, ami szerintem a tudásához képest nagyon-nagyon jó. Persze sokkal olcsóbban és drágábban is ki lehet hozni, a Gateway az egyetlen kötelező komponens, ezen felül szabadon legózhatunk. Ha csak egy ajtó szenzort veszünk mellé, 13.000 forintból van egy intelligens riasztónk, lámpánk, ébresztőóránk és csengőnk egyben.

ÁTTEKINTÉS
Ár/érték