Már kapható a Xiaomi Redmi Note 6 Pro okostelefon – Xiaomi termékek hihetetlen áron

A “Xiaomi termékek hihetetlen áron” igazi hívószó, hiszen minden lelkes RK-s imádja őket, ami nem véletlen. Lehetne napestig áradozni arról, hogy mennyire ütős dolgokat tettek le az asztalra, de az egy másik cikk témája lehetne. Ma azért írunk nektek, mert a Gearvita webshopjában máris kapható a friss és ropogós Xiaomi Redmi Note 6 Pro okostelefon, ráadásként hoztunk mellé pár másik Xiaomi mobilt is, természetesen kuponkóddal.

Árukeresőt fejlesztünk!Vásárlás előtt kattintsd meg az Itt megvásárolható gombot, így ingyenesen támogatod a fejlesztést. Részletek >>

 

Xiaomi Redmi Note 6 Pro okostelefon

Az 58.500 Ft-ért kapható Xiaomi Redmi Note 6 Pro okostelefon igazán ütős, középkategóriás készüléknek ígérkezik. Nem belpiacos termékkel állunk szemben, Global verzió, tehát a B20-as frekvenciasávon is netezhetünk, és nincs akadálya a Global ROM futtatásának sem.

Ugyanis a Xiaomi nemrég bejelentette, hogy az új készülékek esetében nem engedi majd visszazárni a bootloadert, ha Global ROM-ot teszünk a kínai verziós készülékünkre. Ennek az a következménye, hogy egyes – főleg banki és mobil fizetős – alkalmazások biztonsági okok miatt nem biztos, hogy működnek majd.
Tehát továbbra is lehet Global ROM-ot tenni a kínai verziós telefonra, minden működni fog, csak a bootloadert nem lehet visszazárni. Ha valakinek ez lényeges szempont, mindenképp a Global verziót vegye meg az adott készülékből.

A Note széria a méretéről és az akkumulátoráról híres, úgyhogy ezekben most sem kell csalódnunk, hiszen 6,28 colos, 1080×2280 pixeles megjelenítőt kapott, a várva várt/nem várt – a megfelelő rész aláhúzandó – notch-csal kiegészülve. Két napos üzemidőt szinte biztos, hogy össze fog hozni a Xiaomi Redmi Note 6 Pro okostelefon, mivel 4.000 mAh a telep kapacitása.

A lelke Snapdragon, méghozzá a 636-os modell, verziótól függően 3 vagy 4 GB RAM-mal és 32 vagy 64 GB ROM-mal, amit maximum 128 GB-os memóriakártyával bővíthetünk. Nem maradhatott ki a dupla hátlapi kamera – 20+2 Mp -, de az előlapra is dupla egység került – 12+5 Mp -, tehát összesen négy kamera segítségével oszthatjuk meg az élményeinket a nagyvilággal. Természetesen friss Androiddal, méghozzá a 8.1-es verzióval vásárolható meg, amin az imádott MIUI felhasználó felület csücsül.

Jelenleg 58.500 forintért vásárolható meg a középkategória új üdvöskéje (3/32 GB-os kivitelben) az RMnote6p kuponkód segítségével. Szerencsére a Gearvitán is elérhető az EU Priority Line szállítási mód, amivel áfamentesen vehetjük meg a legújabb Xiaomi kütyünket, ami ebben az esetben mindössze 2.200 Ft plusz költséget jelent.

Xiaomi Mi Pad 4 tablet

A Xiaomi Mi Pad 4 nem kispályás játékos, Snapdragon 660 processzorral, 4 GB RAM-mal és 64 GB ROM-mal kapható. Az Android 8.1 alapokon nyugvó MIUI  9-et futtató tablet kiváló minőségű anyagokból készült, szerencsére abba a táborba tartozik, amit nem kell fényezni, mert eladja saját magát.

A 8 colos FHD kijelző segítségével barangolhatunk a világban, ebben a legmodernebb eszközök lesznek a segítségünkre, mint például az 5.0-s Bluetooth, illetve a 802.11 a/b/g/n/ac-s WiFi. A 6.000 mAh-s akkumulátor nem kicsi, átlag feletti üzemidőt biztosít a 343 grammos Xiaomi Mi Pad 4-nek. Azért került be a válogatásunkba, mert a nagy webshopokban jellemzően drágábban kapható, a GearVitánál 7-10.000 Ft-ot spórolhatunk a CCMIPAD4 kuponkóddal, így 62.000 Ft-ért lehet megvásárolni. 3.000 Ft-ért cserébe áfamentes szállítással is kérhetitek, az EU Priority Line opciót kell kiválasztani.

Xiaomi Mi A2 Lite okostelefon

A Xiaomi Mi A2 Lite 3 GB RAM-ot és 32 GB ROM-ot kapott, az SoC-t pedig a Snapdragon szállítja, a 625-ös típus személyében. A telefon az Android One projekt része, azaz nem MIUI fut rajtuk, hanem szinte érintetlen Android, ami garancia a frissítések gyakoriságára. Az A2 Lite 5,84 colos notch-csal rendelkező FHD+ kijelzőt kapott.

Az árazás elég barátira sikerült, a 32A2liteM kuponkóddal mindössze 42.500 Ft-ba kerül a Xiaomi Mi A2 Lite, mellé természetesen elérhető az áfamentes szállítási mód is, melyet EU Priority Line néven találtok meg 2.500 Ft-ért.

Xiaomi LYEJ05LM Bluetooth-os fülhallgató

Egy Bluetooth-os headset mindig jól jön, főleg annak aki sokat vezet, vagy csak szeretne szabad kezet telefonálás közben. A Xiaomi új kütyüje minden kábelt mellőz, így valóban nagy szabadságot ad. Alapból sem egy drága termék, de még egy kicsit spórolhat az, aki a Gearvitán vásárolja meg, mivel 4.000 Ft alatt érhető el az MIBTmini kuponkóddal.

Kapunk hozzá egy töltőpadot és 3 különböző méretű gumiharangot is, úgyhogy nem áll fent a kipottyanás veszélye. A mindössze 4,5 grammos eszköz IPX4 védelmet kapott, tehát esős időben is használható, de azért ne a műfogsor mellett tartsuk.

A 40 mAh-s akkumulátort 1 óra alatt tölthetjük fel, bár az üzemidő nem túl sok, csak 3 óra, úgyhogy a maratonistáknak nem ajánlom, ellenben telefonálni kiváló lehet. A Bluetooth kapcsolat a CSR8610 chip segítségével jön létre, méghozzá a 4.1-es szabvány szerint. 4.000 Ft-ért szerintem ez egy újabb ár-érték arány bajnok Xiaomi termék lehet. Az ára miatt áfamentes, nem kell drága szállítási módot választani mellé.

Xiaomi Mi Max 3 okostelefon

A 6,9 colos Mi Max 3 igazi bestia megfizethető áron: a MiMax3CC kuponkóddal 72.000 Ft-ért vásárolható meg, és elérhető hozzá az EU Priority Line áfamentes szállítási mód is 2.500 Ft fejében. Snapdragon 636 tölti be a processzor szerepét 4 GB RAM-mal és 64 GB ROM-mal. Nem aprózták el az energiatárolást, 5.500 mAh-s akkumulátor került bele.

Az SoC-nek hála AI funkciókat is kapott a dupla hátlapi kamera, ezzel jobb képek készülnek, hiszen a készülék felismeri, hogy éppen milyen témát fotózunk, és ehhez állítja be a paramétereket. Elöl csak szimpla képalkotó található, ez szerintem teljességgel megbocsájtható.

Aki ilyen készüléket keres, az biztosan értékeli ezt a hatalmas kijelzőt, és a mellé párosított gigászi akkumulátort, amivel szerintem még ezt a nagy megjelenítőt is 2-3 napig képes életben tartani normál használat mellett. A magyar webshopokban 90-100.000 Ft között vásárolható meg a Xiaomi Mi Max 3, úgyhogy a 72.000 Ft-os kedvezményes ár szerintem elég jó.

Xiaomi Redmi Note 5 okostelefon

A Xiaomi Redmi szériája mindig is híres volt a remek ár-érték arányáról, a Note 4 anno letarolta a piacot, és még mindig best-buy ajánlatnak számít. Ezt hozza a Note 5  is: 6 colos kijelzőjével és Snapdragon processzorával erősíti a minőségi telefonok táborát. Ráadásul most nagyon jó áron csaphatunk le rá, 47.500 Ft-ba kerül és elérhető hozzá az áfamentes szállítási mód is, az EU Priority Line is.

Írtunk már megjelenés előtt egy cikket a készülékről, pontosabban a Redmi 5 családról, melyet itt olvashattok el. A Xiaomi sorra dobja ki az újabbnál újabb készülékeket, sokszor egy katyvasz a név is, ezért aztán kifejezetten nehéz eligazodni az információk tengerében. Röviden az keresi ezt a telefon, aki ódzkodik a kínai SoC-től, tehát Snapdragonra vágyik, fontos neki a 6 colos (pontosabban 5,99) FHD+ kijelző és szereti a legfrissebb szoftvert használni, mivel Android 8.1-et futtat a Xiaomi Redmi Note 5.

A Xiaomi Redmi Note 5 tehát egy erős, középkategóriába sorolható készülék, abszolút realista embereknek ajánlott, akiket nem az érdekel, hogy a legújabb, legerősebb hardvert használják, hisz gyakorlati előnye kisebb, mint az árkülönbözet. Akkumulátora kifejezetten nagynak számít: 4.000 mAh-s, ez a takarékos processzorral együtt valószínűleg 2, kevésbé intenzív használat esetén 3 napos üzemidőt biztosít.

 

Tudtad,hogy már itthon is van olyan szakszerviz, amely kifejezetten kínai telefonok és tabletek javítására specializálódott? Ők a kinaitelefonjavitas.hu, ahol a RendeljKínait olvasói 2.000 Ft kedvezményt kapnak a bevizsgálási díjból, ha felmutatják az alábbi kupont:

Bővebben az alábbi linken olvashattok a lehetőségről. A kupon letölthető PDF, illetve JPG formátumban.