Xiaomi Mi 8 – A zászlóshajó is lehet “olcsó”

Pár hete tartották meg az éves nagy Xiaomi bemutatót, ahol leleplezték a legújabb fejlesztéseket és termékeket. A MIUI 10 és a Mi Band 3 mellé kijött a Xiaomi Mi 8 okostelefon és ennek mindenféle változata. Nem újdonság, hogy a távol-keleti gyártó nagyon olcsón adja a termékeit és ezzel szemben kiemelkedően jó, piacképes kütyüket gyárt.

 

Mi 8

A “sima” Mi 8 hasonló paraméterekkel érkezett, mint a Mi Mix 2S, de egy leheletnyivel okosabb nála. Ez hardveresen kevéssé érezhető, hisz ugyanaz a brutálisan erős Snapdragon 845-ös processzor ketyeg benne, és hasonlóképp választhatunk a 64/128/256 GB háttértárral rendelkező variációk közül. Memóriából egységesen 6 GB-ot kapunk. A kijelzőn már érezni lehet egyfajta irányváltást, hiszen szenzorsziget vágja ketté a megnövelt kijelzőt, ami – hasonlóképp az iPhone X-hez – az arcfelismeréshez szükséges érzékelőket, és egy 20 MP-es kamerát rejt.

Előzetes információk szerint a szintetikus teszteken is megveri a mezőnyt, de ezt egy saját próba előtt nem merném kijelenteni. Az AI beépítése tette lehetővé, hogy a fényképeket magától „színezi” át a mesterséges intelligencia olyanra, amilyen szerinte a valóság. A nevető és arcunk mozgása alapján létrehozható úgynevezett, animoji-k megjelenése is nagy szó, ami a 14 év alattiak kedvenc funkciója lesz. Persze a trendeket követni kell, és nem akartak lemaradni a konkurenciától, tehát mától mi is lehetünk beszélő kakik, nem csak az Alma tulajdonosok.

 

Sokkal fontosabb, hogy az új MIUI 10 kezelőfelülettel érkezik a készülék, és tudja a Quick Charge 4.0+ szabványt. Elengedhetetlen információ az árazás is, ami most sem szállt az egekbe. Átlagosan 630 dollár körül kezdődik az alapmodell, de már az is felsőkategóriás készülék.

Mivel már egy ideje kapható a készülék, a Geekbuyig bevezető akciót hirdetett meg, amelynek keretében 510 dollár a legolcsóbb verzió, amely minden konkurens webshop árainál alacsonyabb. Ez átszámítva a gyenge forint ellenére is csak 143.000 forint. Kérhetünk hozzá vámteher mentes EU Priority Line szállítást is, ami viszonylag gyors, maximum 2 hét alatt meg is érkezik a csomag, és mindössze 4,55 USD.

 

Mi 8 Explorer Edition

Érdekességképpen dobta piacra ezt a változatot a gyártó, ami majdnem teljesen megegyezik az alapverzióval, csak még menőbb a menőnél és gyorsabb a gyorsnál. Átlátszó hátlapot kapott, ami eszeveszett jól néz ki, bár nem mondanám visszafogott dizájnnak. Itt az előlapra került az ujjlenyomatolvasó, konkrétan a képernyő alá, ami a Vivo nagy újítása volt eddig, most viszont ők is beépítették.

Ebbe már 8 GB memória került, és csak 256 GB-os háttértárral árulják, ennek megfelelően ez a legdrágább modell. A Gearbesten 900 dollár körül alakul az ára, ami horribilis összeg. A Geekbuyingon 800 dollár, ami már jobban hangzik ezért a szép és jelentős tudású készülékért, és még így is olcsóbb, mint a nyugati konkurensei.