Xiaomi EUNI ES808 elektromos roller teszt – A kétkerekű Tesla

EUNI ES808

Az EUNI ES808 egy újabb termék a Xiaomi katalógusában, és egy kedves olvasónk, Dávid felajánlása tette lehetővé a tesztelését. A gyártóról már sokszor leírtuk, hogy a kínai prémiumot elsősorban ők képviselik, viszont ez nem azt jelenti, hogy minden termékük hibátlan. Nekem jutott az a szerencse, hogy a végére járjak, ismét tarol-e a Xiaomi.

Árukeresőt fejlesztünk!Vásárlás előtt kattintsd meg az Itt megvásárolható gombot, így ingyenesen támogatod a fejlesztést. Részletek >>

Az EUNI ES808 kicsomagolása

A csomagolás kifejezetten egyszerű, egy barna kartondoboz, fekete logóval. Ezen belül szépen szekciókra bontva megtaláljuk a rollert magát összecsukva, a kormánya nélkül. Azt sem volt bonyolult felszerelni, hiszen 2 darab csavar tartotta, és ezután készen is állt az útra.

Az anyaghasználat terén kisebb műanyag burkolat fedi el az egyébként súlyos (13 kg), de masszív alumínium vázat. Az összeépítés egyébként hibátlan, mind a hegesztések, mind az illesztések mindenhol rendben vannak, a lábrész teljesen csúszásmentes, és a sárhányó is végzi a dolgát. Összecsukáskor a hordozhatóság érdekében 2 kis piros kerék bújik elő a készülék elejéből, hogy tolni is lehessen.

EUNI ES808 tesztüzem

Első napon, mikor hozzám került, elvittem egy kis gyorsulási versenyre, ahol is egy induló busz volt az ellenfelem. Távfüggő, ki is nyert valójában, azonban az biztos, hogy a roller gyorsabban indult meg. A jobb kar meghúzása után a maximum sebesség kimerült a leírásban is szereplő 20 km/h-ban, de sajnos lejtőn lefelé is.

Igen, a gyorsaságunk kontrollálva van a készülék által, ugyanis, ha dombról lefelé padlógázzal nyomtam, akkor sem tudtam 19,8 km/h fölé menni, mert rögtön bekapcsolt a motorfék. Ezzel az volt a Xiaomi célja, hogy biztonságossá tegye a rollert, amit meg is értek, de én mentem volna egy kicsit gyorsabban is.

Ha már a biztonságnál tartunk, meg kell említenem a meglepően erős beépített első lámpát, valamint a piros helyzetjelzőt. A hátsót azért mondom inkább helyzetjelzőnek, mert együtt működik a reflektorral, ha ki van kapcsolva az éjjeli világítás, de ha fékezünk, mind a kettő felvillan. A fékek is kifejezetten erősek (20 km/h-ról 0-ra lassít 1 méteren belül), de nem hirtelen állítják meg az eszközt, hanem fokozatosan, ahogy azt kell. A kétkerekűnket a telefonos app segítségével le tudjuk zárni, valamint ott tudjuk követni mennyit is mentünk eddig vele.

Ezután a mindennapos használat következett, ami a kenyérvásárlástól a gyorsan elugrom a postára a cuccaimért-en keresztül, a munkába járásig mindent magába foglalt. Nemcsak átlag 1 órát takarítottam meg naponta az utazás meggyorsításával, de még élveztem is a „száguldást”. Azt még fontos tudni, hogy én Újhegyen lakom, ami elég dimbes-dombos, ezt a fogyasztásnál számba kell venni. Azonban a körülbelül 12 fokos emelkedőn is gyorsítva indult a készülék, és a 17 km/h-t is elértem.

Nem kertelek tovább, az aksi körülbelül 15 km-t bírt egy töltéssel, ami azért elég szép teljesítmény, figyelembe véve, hogy még nem volt bejáratva, hideg van (max 6 fok volt), és az esetek 40%-ában dombra mentem fel. Ezután ment a töltés a saját 42V 2A tápjával, ami cirka 2 óra és 40 percig tartott. Sajnos ha útközben merül le a roller, akkor megvan az a hátránya, hogy nem forog szabadon a kerék, így elég nehéz lábbal hajtani.

Egyik napon elfelejtettem egy megbeszélést, és 16:30-kor szóltak, hogy a 4 km-re lévő helyszínen kéne lennem 17:00-ra. Mondanom sem kell, hogy kapkodtam fel a ruháimat, és megnéztem a telefonomon mikor jön a busz, hát sajnos nekem már későn. Erre gondoltam egyet, és nekivágtam az útnak a EUNI ES808 társaságában. Mindössze 12 perc alatt megérkeztem a célhoz, pedig kifejezetten sok emelkedőn kellett felmennem.

Ki akartam próbálni azt is, hogy mi a roller felső határa a dombra való felmászásban, arra jutottam, hogy a 16,0143 fokos meredeken is fel tud menni, igaz szenvedve, körülbelül 4 km/h-val, ami egy kicsit lassú, de azért sikerült. Az EUNI ES808 IPX5 védettséggel rendelkezik, ami a szakadó esőt már nem annyira szereti valószínűleg, de a szemerkélő vízben nem lesz baja, ez tapasztalat.

Összegzés

Az EUNI ES808 egy nagyon hasznos járgány, amivel garantáltan utánunk fognak fordulni az emberek. A roller kiemelkedően biztonságos, így fiatalabb tinédzserek is nyugodtan használhatják, természetesen szülői felügyelettel. A 20 km/h sokaknak lehet, hogy egy kicsit kevés, de a motor tartóssága érdekében nem használja ki a teljes potenciálját. Az akku ideális környezetben akár 23-25 kilométert is bír, de ez súly, domborzat, és sebesség kérdése.

Az ára Kínából nettó 92.000 Ft, EU Express sajnos csak elég drágán van rá, de több olvasónk is jelezte, hogy az ingyenes Europe Railway Priority Mail szállítással is áfamentesen kapták meg. Ennél is jobb ajánlat, ha az EU raktárból vesszük (G-W-4), postaköltséggel együtt is 95.000 forint alatt, garantáltan áfa- és vámmentesen, gyors kiszállítással.

Vedd meg még olcsóbban! Keress kupont a Kupongyűjteményben!

 

ÁTTEKINTÉS
Ár/érték