A Xiaomi A2 Lite telefon egy méretosztállyal lejjebb lépett, ami azok számára lesz fontos, akik nem szeretik az új trend szerinti 6 col fölötti méretet. A 4/64 GB-os kiszerelésben egy Snapdragon 625 processzor dolgozik, amiből kiderül, hogy a gyártó a középkategória aljára pozicionálta a készüléket. Ára ezzel arányos, 59.990 forintért érhető el a Xiaomoshop kínálatából magyar garanciával és háttértámogatással.
Árukeresőt fejlesztünk!Vásárlás előtt kattintsd meg az Itt megvásárolható gombot, így ingyenesen támogatod a fejlesztést. Részletek >>
Xiaomi A2 Lite kicsomagolása
Elképesztő, hogy mennyit számít egy telefon színe, és ebből a szempontból szerencsés voltam a Xiaomi A2 Lite kapcsán, ugyanis a legszebb színben – a kékben – érkezett. Barátnőm, aki teljesen rezisztens mindenféle műszaki finomságra, egyből kiszúrta, vagyis sokak figyelmét fel fogja kelteni ez a verzió.
A dobozon egyetlen érdekes dolgot fedezhetünk fel, ez a termék Android One-nal érkezik, ne pedig MIUI-jal, ahogy megszokhattuk. Tartalmi szempontból nincs változás, töltő, micro USB kábel, leírás, SIM tű és egy átlátszó szilikon tok a jutalmunk, így legalább nem rejti el ezt a szép színt, mint a Pocophone F1 feketéje.
A készülék szokás szerint jól összerakott , mint minden Xiaomi, a formai játékok azonban nagyrészt hiányoznak, mostanában az új szériás mobiljaik eléggé egy kaptafára készülnek. Hátul a duális kamera figyel, elöl pedig a már általánossá váló notch-ot pillanthatjuk meg. A külcsín egy az egyben a Xiaomi Redmi 6 Pro-t idézi, csak kicsinyített méretben, ez a készülék ugyanis 5,5 inch-es, így a kisebb kezűek könnyebben fogják kezelni.
Viszonylag ritka megoldás, hogy a baloldalon található SIM tálca három helyes, 2 nano SIM és egy SD kártya mehet egymás mellé. A hangszóró viszont mono, és a töltésért felelő port is micro USB, úgy látszik a Type-C és a sztereo hangzás a nagyobb modellek kiváltsága marad. Cserébe örülhetünk a jack csatlakozó meglétének, és a hátlapi ujjlenyomat-olvasónak.
Xiaomi A2 Lite tesztje
Kezdjük a hardverrel, hiszen a legtöbb kifogás ezt érheti, de azt nem szabad elfelejtenünk, hogy egy viszonylag olcsó, 60.000 Ft körüli készülékről van szó. Valójában kísértetiesen hasonlít a másfél évvel ezelőtti slágertelefonra a Redmi Note 4-re, csak akkor az kifutó modellként 50.000 Ft körül érhettük el, de mind a processzor, mind a memória és a háttértár gyakorlatilag ugyanez volt.
Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy 75-80.000 pont körüli Antutu eredményt várhatunk el a Snapdragon 625-től és 23 FPS-t T-REX tesztben az Adreno 506-tól. A fenti számadatok jól mutatják, hogy itt egy régebbi hardverre felhúzott új telefonról van szó. Ez szerintem ma már egy kicsit kevés, de persze mindennapi használatra ez is tökéletesen elég. Egyes játékok azonban gyorsan képregénnyé változtatják a működést – Iron Blade, Injustice 2 -, szóval ezzel csínján kell bánnunk, de nem is erre találták ki a Xiaomi A2 Lite-ot.
A kijelző szerintem mindig neuralgikus pontja egy készüléknek, viszont a felhasználók sok esetben nem tudják őket más készülékekkel összehasonlítani. A Xiaomi ezen nem szokott spórolni, és most sem tette, az 1080×2280 pixeles FHD+ kijelző kísértetiesen hasonlít a Redmi Note 6 Pro-ra, csak nem 6,2 col, hanem csak 5,84 inch a képátló, amit notch-csal egészítettek ki. Ez a méretkülönbség viszont sokkal hordozhatóbbá teszi, zsebben és retikülben is jobban elfér.
Emiatt persze az értesítési terület és az akkumulátor töltöttség százalékos értéke csak akkor látszik normálisan, ha lehúzzuk a felső menüt. A fényerő kifejezetten jó, tűző napon is olvasható, a színek picit hidegek, de szépek, és a betekintési szög is rendben van.
A szoftveres oldallal kapcsolatban közöttünk is vita alakult ki, jó-e az, hogy Android One-nal érkezik a készülék, és mi volt a Xiaomi szándéka azzal, hogy nem MIUI fut rajta? Talán piaci pozicionálás, ami persze nem baj, de én leteszem a nagy esküt, hogy a MIUI felületeit jobb kezelni, és mintha gyorsabb is lenne. Persze az Android 8.1-re épülő One sem rossz, de ennek előnye olyan kevésbé jó pedigrével rendelkező gyártók esetében jön majd ki, mint például Cherry Mobile, a BQ vagy a Lava.
Ezeknél a cégeknél egyből megússzuk a fölösleges szoftvereket, a vírusokat és még évekig támaszkodhatunk a Google frissítéseire, ami összességében jó dolog. Mint ahogy a szoftveres extrák is rendben vannak, van Face ID, folyamatosan jönnek a frissítések, van gesztusvezérlés, és teljesen hibamentesen viselkedett a teszt alatt, tehát a megbízhatóságban nincs hiba.
A régebbi hardvernek pedig van egy másik nagy előnye, a nagyon jó fogyasztás. Ismét a Redmi Note 4-et kell emlegetnem, hiszen nemcsak a processzor, hanem az akkumulátor mérete – 4.000 mAh – is azonos. A kettő kombinációja szuper üzemidőt eredményez, a nem túl megerőltető használat mellett 3 napig elkaristolhatunk a Xiaomi A2 Lite-tal. Sajnos elég lassan tölt, 2 A 5 V-os töltővel majdnem három óra telenyomni delejjel.
A portokon a Xiaomi egyébként is szeret spórolni, mert ez kevésbé fáj a fogyasztónak, mint a lassú működés. Semmi fontos nem maradt ki, iránytű, giroszkóp, pedométer, duális ac Wifi, BT 4.2 és GPS – ami gyors és pontos – található a fedélzeten. NFC nincs, de egy kategóriával feljebb sem szokott lenni, mint ahogy a gyorstöltés is a hiánylistára került.
A képek minősége azért érezhetően a kategóriához lett igazítva, a Redmi Note 6 Pro sajátjai sokkal jobbak, pedig a hardver kísértetiesen hasonlít, a duális kamera itt is 12+5 MP felbontású, de megfosztották az AI támogatástól. A színkezelése nem rossz, de a színek kiégnek, illetve az ellenfényt eléggé gyengén kezeli. Ugyanez igaz a sötét, árnyékos képekre, a két szélsőértékkel nem igazán tud mit kezdeni. Helyenként a képek ki is sárgulnak, illetve a bokeh effektes tartalmaknál néha nem teljesen találta el a fókuszt. A képarány viszont változtatható 4:3/16:9/19:9 között, illetve van négyzet mód is.
Végig az volt az érzésem, hogy csak szoftveresen butították el a nagyobb modellekhez képest, de az összehasonlító táblázatból látszik, hogy például a szenzor eltér, illetve más paraméterek is különböznek. Úgy látszik ez a drága része a hardvernek, hiszen a nem sokkal drágább Redmi Note 6 Pro nagyságrendekkel jobb képeket készít.
Nagyjából a videóról is ez mondható el, valahogy “mákonyos” a kép, nem elég éles, kicsit kenődik, viszont legalább az elektronikus stabilizálás szépen dolgozik, a hatás egészen “gimbalos”. A színkezelés átlagos, mondjuk azt, hogy látjuk, mi van a képen, de a dolog ennél nem is terjed tovább. Még azt sem mondanám, hogy kevés volt a fény, ugyanis vakító napsütésben készítettem az anyagokat. A maximális felbontás 1080p, a 4K a felső-közép kategória sajátja.
Összegzés
A Xiaomi A2 Lite pont annyival olcsóbb, amennyivel kevesebbet tud a Redmi Note 6 Pro-nál, bár nevében az A2-vel rokon. Gyengébb kamera, erőtlenebb processzor a két fő hátránya, a kérdés az, hogy mennyit ér meg nekünk ennek a két részegységnek az erősebbre cserélése. Az sem mindegy, hogy ragaszkodunk-e a MIUI-hoz, bár alapvetően az Android One sem rossz választás.
Tudtad,hogy már itthon is van olyan szakszerviz, amely kifejezetten kínai telefonok és tabletek javítására specializálódott? Ők a kinaitelefonjavitas.hu, ahol a RendeljKínait olvasói 2.000 Ft kedvezményt kapnak a bevizsgálási díjból, ha felmutatják az alábbi kupont:
Bővebben az alábbi linken olvashattok a lehetőségről. A kupon letölthető PDF, illetve JPG formátumban.
Ha viszont a fizikai méreteket nézzük, nem nagyon van a kategóriában kihívója, legalábbis házon belül. 5,5 colos méretben hirtelen a Mi 8 SE jut eszembe, de az sokkal drágább. Így a jelenlegi kínálatban vagy lefele indulunk el a Redmi 6 felé vagy megvesszük tesztalanyunkat 59.990 forintért, amit a Xiaomoshop kínálatából érhetünk el, magyar garanciával és háttértámogatással.
Vedd meg még olcsóbban! Keress kupont a Kupongyűjteményben!