A Super FC280 a múltkori retro konzol fiaskó után végre egy olyan termék, amit igazán szerettem. Normális kijelző, az eredetihez nagyon hasonló játékok, remekül működő gombok és hamisítatlan NES gameboy feeling, pont mint 25 évvel ezelőtt. 4.700 Ft-ért egy imádni való tárgyat kapunk, de az is tuti, hogy húsvéti ajándéknak is elfogadnám.
Super FC280 retro konzol: back to the eighties
Bevallom, az előző retro konzolt utáltam, be is büntettem 2 csillaggal. Mondanám, olvassátok el a róla tesztet, de maximum azoknak ajánlanám, akik röhögni akarnak egy jót. A Super FC280 annyira mindenben az ellentéte, hogy már akkor imádtam, amikor a dobozt kibontottam.
Teljesen jól hozza a kinézete a régi Nintendo Gameboy-okat, igaz, abból emlékeim szerint nem volt átlátszó terepmintára hajazó, füstszínű kivitel, ami már önmagában egy oximoron fogalom. Aki autentikus akar lenni, a fehéret válassza, mert ez hajaz leginkább az ősre, igaz a kinézet egy kicsit akkor is el fog térni. Az összerakottság nem rossz, a gombok egyáltalán nem lötyögnek, pedig itt nagyon autentikusan éreztem volna a “koptatott nyomásérzetet”, hiszen ha már farmerből van ilyen, akkor miért ne imitálhatná ilyen formán a Super FC280 is az eltelt 20-30 évet.
A régebbi modellhez annyi fejlődést mindenképpen tapasztaltam, hogy teleszórták portokkal, ami például arra jó, hogy az idegesítő 8 bites zenével nem sokkoljuk a családtagokat. A jack mellett micro USB-n tölthetjük – ugyanis már nem ceruzaelemmel operálunk, hanem akkuval, ami ráadásul cserélhető – a konzolt, sőt RCA kimenetünk is van, ha nagyobb megjelenítőre tennénk a képet.
A legnagyobb menőség viszont a “nagy képernyő”, ami az eredeti Gameboy sajátjával durván megegyező 3 colos megjelenítőt jelent, kisebb kávával. Ezek a “minimál” grafikás játékok nagyon frankón látszanak rajta, jól átjön a “fíling”, nagy kanállal nyelhetjük az élményt, pont úgy, mint gyerekkorunkban. A gombok nyomásérzete teljesen olyan, mint régen, kicsit nagyobb erővel, de még pont kellemesen kellett böködnöm ahhoz, hogy a kívánt hatást elérjem.
Super FC280 retro konzol: mitől jó ez, és mitől rossz a többi
Nekem az a fontos egy retro cucc esetében, hogy a gyerekkori élményeimet fel tudjam vele idézni. Nem baj ha “szar”, ettől hihető az egész, legyen megmosolyogtatóan gagyi, de közben jól használható, na, ez az, amit a Super FC280-ban megtaláltam.
Pont olyan, mint régen a Gameboy, csak más színű. A játékok is nagyon hasonlóak ahhoz, amikkel sok évtizeddel ezelőtt szórakoztam. A Mario 3 kezdő képernyőjén konkrétan hangosan felnevettem, majd örömmel mászkáltam be a térképet, teljesen nyolcvanas évek vége érzetem volt. A Contra pont ugyanez, az első rész idegesítő “UFO” szerű játékélménye után a Contra “Sok” oldalra mozgós, képből kihúzós játékmenetét kaptam. Kár hogy a Golden Axe-ot nem írták át erre a hardverre is. 400 játék van a belső memóriában, nincs lehetőség bővítésre, de mindegyik egyedi program.
A Bubble Bobble nagy kedvencem volt gyerekkoromban, órákat töltöttem el a 20 forintossal működő játékgépek előtt. Az a baromi jó a Super FC280 retro konzolban, hogy még a Nintendo kis ostobaságait is megtalálhatjuk benne. Egyik, hogy nincs vissza gomb, ha új játékot akarunk indítani, reset, majd lehet kikeresni a megfelelőt. A másik, hogy nem lehet teljes oldallistát lapozni, csak egyenként a játékokat, így a 200. game-hez azért nem annyira kellemes elvándorolni. Ennek ellenére nem tudok rá haragudni, ez hozzátartozik ehhez a korszakhoz.
Nagy fejlesztés a már említett 600 mAh-s akkumulátor, amivel 6-7 órányit gyűrhetjük a “kvarc játékot”, igaz ez régen egy pár ceruzaelemmel sokkal tovább kitartott, viszont nem kell elmennünk a boltba újakért, ha lemerül. Szerintem ma már a micro USB kábel gyakoribb szereplője a háztartásoknak, mint az AA telep, igaz úgy lenne igazán retro a dolog, ha azzal működne.
A Super FC280 vicces extrája – nem emlékszem, hogy ilyen opció volt-e a Gameboyhoz annak idején -, hogy csatlakoztathatunk hozzá külső kontrollert is. Így a kétjátékos módban futó programokat akár ketten is tolhatjuk, amit nagyon ki akartam próbálni, de sajnos az alap kiszerelésnek nem része a távirányító, és a Gearbest oldalán sem találtam meg. Elvileg „family pocket controller” néven valahol fellelhető, ha esetleg rátaláltok, linkeljétek be a teszt alá, én csak egy ilyen egységcsomagot találtam, ha valaki tényleg erre vágyik.
Összegzés
Kell nekem egy ilyen cucc, annyira visszaadja a Gameboy-ozás érzetét a Super FC280. A külseje nem 100%-ban azonos az eredetivel, de a használata nagyon hasonló, és árad belőle felénk a retro szeretet. A kis idegesítő nyűgjeit is megtartotta, viszont szerencsére már nem ceruzaelemmel kell etetni, hanem USB-n tölthető, cserélhető akksit kapott.
Imádtam, imádjuk hát együtt 4.700 Ft-ért ezt a múltidéző cukiságot. Aki pedig egyéb retro konzolokra tágítaná a pupilláját, az erre keresgéljen.