Az Indiegogos Snoppa Atom gimbalhoz nagy reményeket fűztem, amikor végre megkaparintottam. Nagyon kicsi helyen elfér, összecsukható, kezel külső mikrofont, illeszthetünk hozzá akciókamerát és telefont is, 360 fokban körbefordul, kibír egy teljes napot üzemszerűen, szóval ideális mindenféle városi kirándulásokhoz. Az ára eléggé “bargain” a IZDJJIRV kuponkóddal, 31.500 Ft-ot kérnek érte, ha hibamentesen működik, bőven megér ennyit, főleg hogy EU Priority Line áfamentes szállítással rendelhető.
Snoppa Atom: a közösségi finanszírozás ereje
Írtam már egy bemutatkozó hírt a Snoppa Atom gimbalról, amit érdemes elolvasni, hiszen kiderült, hogy nem egy noname dologról van szó. Olyannyira nem, hogy az Indiegogo kampány alatt 1,5 millió dollárt sikerült összekalapoznia a cégnek. A weboldaluk profi, nemcsak kinézetében, hanem tartalmában is, például komplett oktató videó sorozat áll rendelkezésre a használatról.
Elég sok stabilizátort teszteltem már, így tudom, milyen hibákat szoktak nehezen kiküszöbölni a gyártók. Az egyik a méret, hiszen vagy kellően nagy és nehéz a gimbal, hogy minden beleférjen, vagy zavaróan kicsi, akkor viszont sokkal könnyebb tartanunk a szerkezetet. Amikor 8 órát kóboroltam Krakkóban, a nap vége felé már elég nehéz volt tartani a Zhiyun Smooth Q-t. Ehhez képest a Snoppa Atom fele akkora, vagyis ha összecsukjuk, elfér egy kisebb női táskában is, kinyitni pedig nem több, mint 10 másodperc.
A másik az anyaghasználat, ami valamiért a gimbal gyártók vesszőparipája, még a DJI Osmo Mobile 2-n is érezhető volt a spórolás, ebben a tekintetben a Zhiyun Smooth 4 a király. A Snoppa Atom nem sokban marad el mögötte, kellemes, gumírozott felületeket tapizhatunk, a gombok is kézre állnak, ráadásul a kart és a mobiltartót záró mechanikák is egy prémium óradoboz érzésével klattyannak a helyükre.
A kezelőszervek szerencsére nem hasonlítanak a Smooth 4 űrbázis bonyolultságú paneljére, minden a helyén van, bár nekem egy picit kicsi a nyele, a hüvelykujjaimhoz közel esik a joystick, pedig nagyjából én vagyok a sztenderd férfiméret. Ez az összecsukhatóság hátránya, ezt sajnos le kell nyelnünk. Cserébe állványra rakhatjuk, de nyakba akasztót is átfűzhetünk az oldalán elhelyezett fém tartón, tehát látszik, hogy igyekeztek egy minél hordozhatóbb eszközt kialakítani. Grátisz, hogy a függőleges tengelyen képes körbefordulni, így selfie módba tenni egyetlen gombnyomás.

A telefont tartó fej – amibe 55-90 mm széles készülékeket fogathatunk be – egyben vezetéknélküli töltő is, ezt egy Samsung Galaxy S9+ mobillal próbáltam ki, és tökéletesen működött. Aki viszont nem akarja ezt a funkciót használni, az a hagyományos módon is kapcsolódhat a Snoppa Atom akkujához. Ehhez 4 db, különböző csatlakozójú kábelt is kapunk, plusz egy szütyőt, amibe minden belefér. Azt viszont nem értem, hogy miért maradt ki a micro USB kábel, hiszen ez a legelterjedtebb fajta, mint ahogy azt sem, hogy a jackes tyúkbél miért nem hosszabb, így sok telefonba elég nagy kínszenvedés beledugni.
Snoppa Atom: okosabb, mint egy ötödikes
Azt hittem, hogy bonyolult lesz az Atom használata, mert annyi mindent tud. Nehezen tudtam elképzelni, hogy az alkotók képesek ergonomikus felületet létrehozni a rengeteg funkcióhoz, de a lehetőségekhez képest sikerült jól megoldani a feladatot.
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy gyorsan ráéreztem a használatra, hiszen eléggé intuitív, még akkor is, ha azért szép számmal akadnak kezelőszervek. A Snoppa alkalmazás és a gombok elválaszthatatlan együttest alkotnak, hiszen két funkciógombot is paraméterezhetünk, vagyis azt leríni, hogy mi mit csinál eléggé nehézkes. A flexibilitásnak viszont pont a személyre szabhatóság az előnye, vagyis ha te a jobb gombra nem zoomot, hanem fókuszállítást szeretnél, akkor az is megoldható.
Az alap gombkiosztás viszont adott. A bal alsó csúszó gomb a ki- és bekapcsolásért felelős, a joystick a Snoppa Atom felépítményének a forgatásáért, a jobb felső a menüléptetést, illetve a jobb alsó a fényképezést és a videó indítását hajtja végre. A front panelen kis piktogramok jelzik, mi mit csinál, szóval nagy bajba nem kerülhetünk.
Bal oldalon az egyik paraméterezhető funkciógombot látjuk, ami alapból a fókusz vezérléséért felel, ezt az applikációban átállíthatjuk például zoomra. Mellette az „M”-mel jelölt módválasztó található, ami az egyik kedvencem, rövid nyomásra állóba fordítja a tartót, míg hosszúra selfie módba lép és megfordítja a készüléket. Emlékeztek még a Beyondsky Eyemind-ra, ahol kellemetlen bohóckodással lehetett ugyanezt elérni? A Snoppanál ugyanez egyetlen gombnyomás, zseniális.
Folytatva a sort, a törzs elején egy ravaszt tapinthatunk ki, ezzel tudjuk “lockolni” az irányt, ilyenkor a Snoppa Atom nem követi a kézmozgásunkat, hanem fixen tartja a kamerát. Alatta a második „custom” gomb, amivel a vezetéknélküli töltést indíthatjuk el, már amennyiben a telefonunk képes erre.
A beállítások kapcsán, amire figyelni kell, hogy nem minden opció fog passzolni a telefonunkhoz, például ha nem tud 4K felbontást a kamera hardver, attól még hogy a Snoppa app kiírja, nem fog megtáltosodni, és ez visszafelé is igaz. A Samsung S9+ 4K 60 FPS felbontását nem tudtam beállítani a szoftverben, mert nincs ilyen opció. A „tracking” jellegű szoftveres funkciók működését a helyén kell kezelni, ezek jó eséllyel kontraszt alapú cuccok, különbségeket keresnek, tehát a gyors rángatásra el tudják veszíteni a fókuszt.
Ha már mozgás, a gimbal a drónok stabilizátorához hasonlóan képes több mód – itt sima sétáló és futás – között váltogatni, ilyenkor a csillapítás intenzitását változtatva alkalmazkodik a helyzethez. Ami a képkészítési módokat illeti, a fotózás és a videózás mellett az alábbiak állnak rendelkezésre:
- light streaks: elmosott képeket tudunk készíteni /pl. mozgó autók/
- multi focus: több fókuszból készít képeket
- night shot: éjszakai fényképhatás,szintén több fókusz alapján
- panoráma: 3 képből egy nagyon széleset készít
- wide angle 3×3 (sudoku): 9 képből összeilleszt egyet
- slow motion: lassított videó felvétel /jelentős minőségromlást okoz/
- time-lapse: képekből készített videofolyam
- motion time-lapse: ugyanaz, mint a fenti, de mozgást is tartalmaz
A fentiek mindegyike azért nem működik tökéletesen, de játéknak jók, lehet velük mindenféle érdekes formát létrehozni, mindenképpen színesítik a palettát. A light streaks és a slow motion opciót csak gyorsan mozgó tárgyakra érdemes alkalmazni, tehát sokszor szituációfüggő, hogy bejönnek-e az effektek vagy sem.
A stabilizáció természetesen remek, de ez manapság már nem is kérdés, legalábbis sétálás közben. Amikor futottam vele, nagyon sok rázkódás került a képre, nem tudta lekövetni megfelelő sebességgel a lépés frekvenciáját, igaz a többi gimbal sem.
A slow motion-nél pedig jelentősen visszaveszi a felbontást, illetve itt problémás, hogy a szoftver például nem tud 1080p 60 FPS-t, mint például a Redmi 7 kamerája.
Bevallom, az üzemidejét elég nehéz lemérni. Feltettem egy tripodra, beletettem egy telefont és vártam, mikor merül le. A gond az, hogy a Snoppa ehhez túl okos, ugyanis 1 óra tétlenség után kikapcsolja magát. Persze ez a teszt egyébként sem egyezik azzal, ha aktívan használjuk, de a gyár által megadott 24 órát képtelenség végigmászkálni. A lényeg, hogy arra figyeljünk, hogy a 2.000 mAh-s akkut a telefon durván le tudja szívni, szóval csak ésszel használjuk a power bank funkciót.
Néhány gyakorlati tapasztalat, ami a használat során jött elő:
- a telefontokot érdemes levenni, ugyanis annyira szorítja a gimbal, hogy összenyomódik az ereje alatt. Cserébe viszont bármit nyugodtan beletehetünk, ami nem nehezebb, mint 310 gramm
- a joysticket nem lehet szabadon kalibrálni, én egy kicsit lassúnak, cserébe pontosnak éreztem
- az eltérő képarányú kijelzők miatt a Snoppa app nem mindig jelenik meg tökéletesen. A 19:9-es képarányú Redmi 7-en például kicsit oldalra kilóg a menü
- a gimbal a bekapcsolása után egyből szoftvert frissített, vagyis van mögötte normális támogatás, és remélhetőleg a jövőben is lesz
- a vezetéknélküli töltéshez a telefonokat ügyesen kell belehelyezni a stabilizátorba. Próbáljuk meg minél közelebb tenni a készülék hátoldalának közepéhez
Összegzés
A Snoppa Atom gimbalnak nem nagyon van konkurenciája a piacon, ha a méretet is figyelembe vesszük. Ilyen kicsire összecsukható szerkezet – amit simán be tudtam tenni a pulóverem zsebébe -, nem nagyon van másik. Ráadásul szépen is stabilizál, hosszú az üzemideje, okos és stabil a szoftvere – egy két spéci kivételtől eltekintve – és a minősége is rendben van. Erre jönnek rá az extrák, például a ferdén kialakított kar miatti 360 fokos körbeforgathatóság, a mikrofon bemenet, a tripod mount, a nyakba akaszthatóság, és a számtalan szoftveres fényképezési és videózási mód.
Pár apró hibát is meg kell említenem, a tárgy- és arckövetés ennél sem az igazi, illetve ha futni kezdünk, akkor érezhetően megnő a felvételeken a rezgésszám. Ezek azonban olyan hibák, mintha a Chicago Bulls nem 150, hanem csak 120 pontot dobna egy meccsen, mindkettővel nyernek, csak az egyiknél egy kicsit jobban. A Snoppa Atom is így nyomja le a többieket, szóval, aki egy igazán jó gimbalt akar, az költse el az érte kért 31.500 Ft-ot, csak ne felejtse el használni a IZDJJIRV kuponkódot.
Vedd meg még olcsóbban! Keress kupont a Kupongyűjteményben!