Rock Zircon Nano Headphone olvasói teszt

Rock Zircon nano

Hogy miért nem vagyok nagy híve az agyba dugós fülhallgató-kialakításnak, annak legalább két oka van. Egyrészt ahhoz, hogy normális hangzást tudjon produkálni, tényleg izomból be kell tolni a hallójáratba, ami nekem kényelmetlen, másrészt annyira kizárja a külvilágot, hogy félek, egyszer belépek majd a Ferihegyről szirénázva befelé verető A8-as Audik és VW Transporterek konvoja alá. A következőkben, hogy ne érje szó a ház elejét, ezektől a szempontoktól megpróbálok elvonatkoztatni a 4.300 forintba kerülő Rock Zircon Nano tesztjénél.

A Zircon Nano kicsomagolása

A Rock Zircon Nano Headphone (ebből a Rock a gyártó, a többi a típus) lapos matt fekete dobozkában érkezik a leendő felhasználóhoz, sőt a csomagolásról azt is megtudhatjuk, hogy a feliratokat szójatintával (soy ink) nyomtatták. Nem tudom, hogy ezzel az információval mit kellene kezdenem, főleg, hogy az előállítás egyéb fázisainak környezetterheléséről nem kapunk információt, de ha ez a termék környezetbarát mivoltát hivatott erősíteni, azért plusz fél pontot így látatlanba is megszavazok neki. Let’s make China clean again.

A fülhallgató mellett csak egy összehajtogatott leírás fogadja a vásárlót, egyik oldalon kínai, a másikon angol nyelvű szöveggel. Ennek úgy 30%-a sima önfényezés, amit akár le is téphetünk és el is dobhatunk, a tényszerű infókat a maradék 70% tartalmazza. Az angol nyelv nagyjából érthető, bár valószínűleg úgy született, hogy a szöveget egy gyenge középfokúval bíró mókus bedobta a Google translate-be, majd ahol nagyon sántított, ott csiszolt rajta valamit. Ahol csak kicsit sántít, az meg úgyse tűnik fel senkinek – gondolta.

A füleshez ezen kívül jár még pluszban két szett szilikondugó: az egyik kisebb, a másik pedig nagyobb, mint ami alapból a füldugón van, úgyhogy joggal remélhetjük, hogy majd’ minden hallójárattal kompatibilis lesz a termék. A kábelt a tartósság jegyében szövet borítja, ez is jó pont, bár több tesztoldalon is olvastam, hogy hosszútávon a füles Achilles-sarka a kábel és az aranyozott jack dugó L-alakú csatlakozási pontja.

Ennek ellenőrzésére most nincs lehetőségem, de ha 1-2 évet kibír kontaktosodás nélkül, akkor már hozza az átlag feletti szintet. A jelenleg használt Sennheiserem ugyanis napi használat mellett 6-12 hónapot szokott bírni, de mivel a garancia 2 évre szól, így a Media Markt garancia-osztályának visszatérő vendége vagyok. Most valahol a 4. vagy 5. ugyanolyan fülesemnél tartok.

 

A Zircon Nano tesztüzeme

A Zircon Nano headsetet először a 100 éves, de nagyon jó állapotú, SIM-kártyát nem tartalmazó 5130-as Nokiámmal próbáltam ki, és amikor meghallottam a hangját, azt hittem, valami komoly baj van a hallásommal. Akármilyen zenét választottam is ki, mindig olyan volt a hangzása, mintha egy náthával küzdő törpe befogott orral egy vödör mélyéről kurjongatna. A hangszerek viszonylag hangosak voltak, de az éneket alig lehetett hallani.

Furcsa mód, amikor a vezetéken lévő felvevőgombot benyomtam és nyomva tartottam, helyreállt a világ rendje, és a hangzás normálissá vált, na de akkor most ragasszam körbe jó erősen szigszalaggal a felvevőgombot, hogy értékelhető minőséget kapjak? Ezután az iPhone 4S-embe már félve dugtam be a fülhallgatót, de ezúttal kellemes meglepetésben volt részem. Ha az agyamig betoltam a füleseket, akkor egész jól szólt a cucc. Az agyba dugós kialakításból adódóan a külső zajokat elég jól kizárta, a mélyek teltek voltak és a magasak sem ciripeltek, ráadásul nagy hangerőn sem torzított nagyon.

Bár a hangzás még így sem érte el a korábban említett 2000 forintos Sennheiserem szintjét, ami azért fura, főleg, hogy az MX 170-es Sennheiser abszolút belépőszintűnek számít, míg a Rock Zircon Nano már-már a középkategóriában focizik, főleg, ha a magyarországi kiskereskedelmi árát vesszük alapul. Magyar webáruházakban ugyanis 10.000-12.000 forintos áron lehet megvásárolni, ami szerintem nagyon durva túlzás, főleg tudva, hogy a Gearbesten kb. 4.300 forint alatt hozzájuthatunk, postával együtt.

Az iPhone-ommal a headset tehát már rendben működött. A kábelen lévő egyetlen gombbal, amelyet egyébként nem könnyű a kis konzolon megtalálni, a hívásokat és a zenelejátszót is vezérelhetjük. Ha csöng a telefonunk, és be van dugva a headset, akkor egy rövid gombnyomással tudjuk a hívást fogadni, vagy a gombot hosszan nyomva tartva elutasítani. A zene vezérlése is egyszerű. Egy gombnyomás: play/pause, két gombnyomás: következő szám, három gombnyomás: előző szám. A hangerőt sajnos itt nem tudjuk állítani.

Hogy a butatelefonom és a Zircon Nano közötti feszkónak mi lehetett a konkrét oka, nem tudom, de a leírást böngészve szemet szúrt, hogy a gyártó szerint a termék csak iPhone-nal és 4.0-nál újabb operációs rendszert futtató Androidos telefonokkal kompatibilis. Ez csak azért fura, mert az egy dolog, hogy a hívások és a zenelejátszó vezérlés nem kompatibilis akármilyen lejátszóval vagy telefonnal, de hogy sima fülhallgatóként se lehessen használni, az azért nálam komoly zavart okoz az erőben. Főleg, hogy mivel a 4s-emen nincs rádió, jobb híján a Nokián szoktam menet közben rádiót hallgatni.

 

Összegzés

A Rock minőségi összeszerelésű és vállalható hangzású headsetet kínál viszonylag kedvező áron, de csak ha a magyar áruházak helyett a Gearbestet választjuk, a 10-12.000 forintos magyarországi kiskereskedelmi ár ugyanis abszolút irreális. Ezzel a kitétellel a Zircon Nano ár/érték arányát rendben lévőnek találtam. Ugyanakkor kétségtelen, hogy ha a belépő szintű Sennheisereket választjuk, akkor a hívások és a zenelejátszó kezeléséről le kell mondanunk. Mindenki döntse el maga, hogy melyik szempont milyen súllyal esik nála a latba.

Az olvasói cikkek változtatás nélkül kerülnek publikálásra, így tartalmukért és minőségükért nem vállalunk felelősséget.

Írta: Gus

ÁTTEKINTÉS
Ár/érték