A Lenovo Tab 4 8 Plus tablet megpillantása kapcsán már előre dörzsöltem a kezemet, ez nem lehet rossz cucc, hiszen egy Xiaomi Redmi Note 4 hardvert oltottak bele egy sokkal nagyobb kijelzőbe. A hardver éppen megfelelő, Snapdragon 625-ös processzor, 4 GB RAM, 64 GB háttértár, éppen kézre álló, 8 inch-es képernyő, és elképesztően jó sztereó hang, ezt adja a Tab 4 86.000 forintért.
Árukeresőt fejlesztünk!Vásárlás előtt kattintsd meg az Itt megvásárolható gombot, így ingyenesen támogatod a fejlesztést. Részletek >>
A Lenovo Tab 4 8 Plus kicsomagolása
Azok a cégek, akik nem mernek nyitni a nem túl széles rétegek felé, mind fehér vagy fekete alapon diszkrét logóval villantanak. Aztán vannak a rajos gyártók, akik telerakják a szerelemgyermeküket aranyszínű dukkóval, a 100 dolláros telefont is selyemzsinórral kell kiemelni, és tuti, hogy adnak hozzá valami teljesen felesleges, de vicces apróságot.
A Lenovo viszont újra feltalálta a kereket a négyzet elgörbítésével, vagyis képes volt a fenti színek helyett mást használni – jelen esetben a pirosat és a kéket – nagyon fiatalossá varázsolva a külső dizájnt. Aki olvasta annak idején a Tesco könyveket, az tudja, hogy a szupermarketek úgy próbálják meg irányítani a vásárlókat, hogy az eladandó terméket szemmagasságba helyezik el, ez a polcmenedzsment. Ebben a Lenovo Tab 4 8 Plus lenne a király, mert ezt 20 méterről ki lehet szúrni, olyan színes, mégis valahogy ízlésesre sikeredett.
A beltartalom már nem ennyire érdekes, itt lakik a kiváló anyagokból – többnyire fémből – összerakott tablet, a 2 amperes töltő, a hozzá tartozó Type-C USB kábel és némi duma arról, hogy kell használni a terméket. Kézbe véve a 8 inches okoseszközt, egyből feltűnt, milyen iszonyatosan jól összerakták, ráadásul ez az a méret, ami nekem tökéletesen kézre áll, sőt a lányok is kellemesen tudják használni.
A kinézet inkább átlagosan visszafogott, mégsem zavaros, mint néhány Chuwi eszköznél tapasztaltam – bár ott is van kivétel, például a Surbook Mini -, letisztult, kellemes, de nem ezzel fogunk villogni a haverok előtt. Szerencsére a Type-C csatlakozó megléte nem jár együtt a jack hangbemenet hiányával, mint az újabb telefonok egy részénél, megkapjuk mindkét portot.
Jobbra oldalt található az ujjlenyomat olvasó, ami kivételesen az élre került, így eleinte fura volt használni – ezen sokat kattogtak a fórumokban -, de aztán megszoktam, és remekül működött, a trükk az, hogy a feloldást a középső ujjra kell tenni. Felül a kereten láthatjuk az értesítési LED-et, illetve a kamerát, amelynek a párját hátul is megtalálhatjuk. Alul szemből a kereten pedig egy információs matrica figyel, amit nem kell levennünk, egyáltalán nem zavarja a használatot, viszont felhívja a figyelmet a remek sztereó hangszórókra, amik az oldalsó éleken találhatóak.
Kézbe véve meglepően könnyű a Lenovo Tab 4 8 Plus , mindössze 300 gramm és méretre sem éppen egy hórihorgas óriás, ugyanis 0,7 mm vastag, 21 cm magas és 12,2 cm széles. Ez nemcsak a használatot könnyíti meg, hanem a hurcibálását is, ráadásul pont beért a hüvelykujjam középre, így nagyon adta magát, hogy ezzel bizony játszani kell. Itt már éreztem, hogy az új Lenovo gyermek igen kívánatos kütyü, a hardvert pedig már ismertem, egyre jobban rákattantam a termékre. Ráadásul nem is csúszik a felülete, a fogásunk biztos a hátlapon is, cserébe gyűjti az ujjlenyomatokat.
A Lenovo Tab 4 8 Plus tesztüzeme
Volt már pozitív és negatív tapasztalatom is Lenovo termékekkel, az általam legjobban utált telefonom egy Lenovo Vibe S1 Lite volt, viszont 7 éve használuok öcsémmel egyetemben 2 db, igen erős Lenovo Y580 notebookot, még mindig tökéletesen működnek, és még ennyi év után is 1.5 órát bír az akkumulátoruk, szóval, ha prémium termékekről van szó, a Lenovo is ott van a szeren. Már pedig mai tesztalanyunkat a gyártó is „premium family tablet”-nek nevezi, és ez sok esetben maximálisan igaz is.
A Lenovo Tab 4 8 Plus belseje gyakorlatilag megegyezik a Xiaomi Redmi Note 4 telefonom hardverével, amit mondanom sem kell, ha már megvettem magamnak, nem tartom éppen rossznak. Nem a képzeletbeli skála tetején állás miatt, hanem azért, mert nagyon jó ár-érték arányú készüléknek tartom, és mivel pont ez került a tabletbe is, gondoltam, nagyon rossz csak nem lehet.
És nem is az, a Snapdragon 625-ös processzor és az operatív tárként működő 4 GB RAM összeházasítása remek sebességet, de ami sokkal fontosabb, nagyon gördülékeny, akadozásmentes futást tesz lehetővé. A 64 GB-os háttértár pedig pont arra elég, amit egy ilyen okoseszközzel mindenki csinál, telepakolja videókkal meg zenével és ezeket nézi, hallgatja.
Az Antutu és a T-REX teszt eredményét már előre meg tudtam volna tippelni, 63.000 pont és 22 FP-t adtak ki a programok, ami nagyjából egy középkategóriás telefonnal ekvivalens. Itt egy picit nagyobb kijelzőt kell meghajtania, mint a Note 4-ben, 1920×1200 pixel, amit WUXGA-nak hívnak, vagyis egy szélesvásznú, 16:10-es képarányú valamiről beszélünk.
A 8 inches IPS kijelzőn elég szépek a színek, jó a betekintési szög, viszont a fényereje lehetne egy picit nagyobb – 417 cd/m2 -, illetve a színek egy fokkal sötétebbek a valóságosnál, de így is azt mondanám, hogy átlagon felüli, nekem nagyon tetszett a látványvilág. És ha már képernyő, ahogy már említettem, annyira kézre áll, hogy teljesen rákaptam vele a Real Racing 3-ra, mert kifejezetten kellemes így tekergetni az autók kormányát. Szaggatást egyáltalán nem tapasztaltam, pedig amikor másik 22 autót kell lenyomni, ott azért néhány hardver meg tud feküdni. Az ujjhuzigálós játékokat is jó rajta játszani, ilyen például a Marvel: Contest of Champion.
Amin viszont tényleg lehidaltam, az a hangja. Önmagában a sztereó nem lenne olyan nagy szám, de az, hogy milyen szépen szól, azt egyáltalán nem gondoltam volna, főleg nem egy 7mm-es ház esetében. Ráadásul valahogy pont úgy vannak a hangkeltők elhelyezve, hogy véletlenül nem tudjuk lefogni a nyílásokat, így akkor is halljuk a hangokat, ha például játszunk. A hangszerek nagyon szépen elválnak, van mélysége a zenének, és érezzük a színpadot is, a fuvolás nem a nagybőgős szájában ül, sőt még a recsegést is el tudták kerülni. Az általam nem igazán kedvelt, dübögős V karakterisztikát is sikerült mellőzni. Szerintem veri a Xiaomi Mi Pad-ek hangját, pedig azok is szépen csengtek, de ez még annál is jobb.
Az operációs rendszert viszonylag érintetlenül meghagyták a Lenovo Tab 4 8 Plus esetében, ami mindig jó érzéssel tölt el. Nem igazán szeretem a saját megoldásokat, mert valahogy mindig rosszra „fejlesztik” fel nagy igyekezetükben a gyártók a központi szoftvert. Persze láttunk már kivételt, mint a MIUI vagy a Nubia OS, de azért a „stock Android” az bizony akkor is a „stock Android”. Itt ráadásul eléggé új, 7.1.1-es verziót kapunk, néhány kiegészítéssel karöltve. A tesztidőszak alatt két frissítés is érkezett, tehát a gyártó nem hagyta magára a felhasználókat.
Az alap szoftverek mellé megkapjuk a Microsoft Office csomagját Excellel, Worddel, Power Pointtal karöltve, és bár ezeket mindig fura Androidon használni, a kiváló Touch Pal 2016 billentyűzettel azért nem reménytelen a helyzet, legalábbis a Google operációs rendszeréhez mérten. Kapunk még egy SHARit és egy SYNCit nevű alkalmazást, ami fájlmegosztásra és szinkronizációra való. A lokalizáció 100%-ban magyar, még az Office csomag esetében is. Szerencsére más totálisan fölösleges programmal nem terhelték a rendszert, így az mindenhol kellően gördülékeny marad.
Az egyetlen szekció, ahol gyengének találtam a Lenovo Tab 4 8 Plus- t, az a szenzorok. Számomra érthetetlen, hogy miért hagytak ki egy ekkora ziccert, amivel ezt a tabletet tökéletessé tehették volna, például miért nincs SIM kártya bemenet. Ezzel el is bukjuk a netezés lehetőségét olyan helyen, ahol nincs WiFi, de becsületére legyen mondva, legalább a chip kezeli az 5 GHZ-es sávot is, ráadásul 802.11ac szabványon kommunikál. Bluetooth-ból a fejlett, 4.2-es, energiatakarékos verziót tudhatja magáénak, és a GPS modult sem hagyták ki. Ezzel viszont nagyjából kifújtak az előnyök, nincs iránytű, NFC és semmi egyéb, bár ezek kevésbé fájdalmasak, mint a GSM lehetőség hiánya. Micro SD kártya bemenet viszont van, trükkösen elrejtve a csinos Lenovo feliratú sapka alá.
A kamerát szintén sokan szidták a neten, ahogy az ujjlenyomat olvasót is, és kétségtelen tény, hogy az 5 Megapixeles front és a 8 Megapixeles felbontással rendelkező hátlapi egység nem készít világbajnok fotókat. Csakhogy ki az, aki valaha fényképezett vagy videózott egy tablettel? Senki, kivéve ha japán turista, mert nem arra való. Ennek ellenére a Lenovo Tab 4 8 Plus egészen kényelmesen használható az elnyújtott 16:10-es arányának köszönhetően, ráadásul az optika is jó magasra került, így sosem takarjuk ki a kezünkkel. A képek persze elég alacsony felbontásúak, de egy tablettel nem is érdemes ezt a témát nagyon erőltetni. Videókat 1080p 30 FPS-ben tudunk készíteni, és nagyjából a képeknél elmondottak igazak itt is.
A tesztalanyunk 4.850 milliamperórás akkuval büszkélkedhet, amit egy 2 amperes, sajnos nem európai dugós töltőről kell etetnünk. Az üzemidővel én meglehetősen elégedett voltam, 1 óra játék alatt, automatikus fényerő beállítás mellett, 100%-ról 85%-ra merült a telep, vagyis több mint 6 órán keresztül tudtam volna nyüstölni a Real Racing 3-at. Ugyanez este, filmnézéssel szerintem legalább másfélszer hosszabb lenne, így a 10 óra üzemidő teljesen reális. Nem hiába, a kisebb kijelző kiküszöböli a nagy tabletek egyik rákfenéjét, a nagy fogyasztást és a gyors lemerülést.
Összegzés
A Lenovo Tab 4 8 Plus volt az a tablet, amit nagyon régóta vártam, szerintem az ideális keverékét tartalmazza a szoftveres és hardveres összetevőknek. Gyors és hibamentes operációs rendszer, elegendő, 64 GB-os tárhely, amit micro SD kártyával tovább tudunk bővíteni, nagyon kényelmes és könnyű, jól összerakott, nem csúszik, a hangja pedig ebben a méretben döbbenetesen jó. Az üzemidő és a kijelző terén sem találtam benne kivetnivalót.
Szerintem ezek a fontos jellemzői egy ilyen terméknek, nem a fénykép és videó készítési képességek, amikre nem is fektettek nagy hangsúlyt. A GSM alapú netet viszont én is hiányoltam, de talán ez az egyetlen igazi negatívuma a Lenovo üdvöskéjének. A másik a prémiumságából fakad, vagyis az ár, ugyanis az érte kért 87.000 forintot sokallom, de legalább EU Express elérhető rá, így az áfa miatt nem kell fájnia a fejünknek. Ha el lehetne hozni mondjuk 60.000 forintért, akkor egyből a „kéne” kategóriába tenném.
A Lenovo P8 Tab 3 – amely az elődmodell – viszont nagyon hasonló hardverrel érkezik, bár az tény, hogy 1 GB RAM-ot és 48 GB ROM-ot is feláldoz a Tab 4 tulajdonságaiból, cserébe sokkal olcsóbb, csak 37.500 forintba kerül, így ez is megfontolandó ajánlat.
Vedd meg még olcsóbban! Keress kupont a Kupongyűjteményben!
Tudtad,
hogy már itthon is van olyan szakszerviz, amely kifejezetten kínai telefonok és tabletek javítására specializálódott? Ők a kinaitelefonjavitas.hu, ahol a RendeljKínait olvasói 2.000 Ft kedvezményt kapnak a bevizsgálási díjból, ha felmutatják az alábbi kupont:
Bővebben az alábbi linken olvashattok a lehetőségről. A kupon letölthető PDF, illetve JPG formátumban.