Ilyen volt az I. RendeljKínait közönségtalálkozó

Mint tudjátok, július 22-én vasárnap tartottuk az I. RendeljKínait közönségtalálkozót a Hyp-R Zone-ban. Sok hetes szervezés és kemény munka áll mögöttünk, de úgy gondoljuk, teljesen megérte, jól sikerült. Bár az időpont választás nem biztos, hogy a legszerencsésebb volt, hiszen július végén sokan inkább a Balaton-partot választják a kütyük helyett, mégis szép számmal összegyűltünk.

Az eseményen mrgergoke köszöntője és rövid bemutatója után – amiben kitért az RK alapítására, történetére, működésére és céljaira is -, hazai partnerünk, a Xiaomishop is bemutatkozott. Nem érkeztek üres kézzel, számos trendi és érdekes Xiaomi cuccot hoztak magukkal. Ott volt a legújabb VR, a MITU robot a  MITU drón társaságában, a Mi 8 és Mi 8 SE okostelefonok, és több elektromos egy- és kétkerekű is.

Mi is elvittünk egy nagy zsák érdekes és prémium kínai kütyüt, az RK asztalon ott csücsült a Xiaomi és BlitzWolf soundbar, az XGimi H1 projektor, a Populele okos ukulele, SJCam SJ8 Plus/Pro akciókamerák, Zhiyun Smooth 4 gimbal, egy nagy rakás drón a fillérestől a DJI Mavic Air-ig, és Gábor jóvoltából számos érdekes 3D nyomtatott tárgy is. A két Soundcupot (Enusic és Eivotor) is elvittük, ráadásul egy olvasónk elhozta saját Tronsmart T6 hangszóróját is, így az egész paletta összehasonlítható volt. Ismételten köszönjük neki!

Az összes említett termék szabadon megnézhető, tesztelhető volt, amit ki is használtak a résztvevők, a VR-nál, elektromos járműveknél és a drónoknál néha sorba kellett állni. Ennek ellenére mindenkinek volt lehetősége mindent kipróbálni, kaptunk is erről pozitív megjegyzést, hogy arra számított olvasónk, hogy oda sem lehet majd férni, de végül mindent különösebb várakozás nélkül meg tudott nézni.

Természetesen mi is folyamatosan ott voltunk a kütyük körül, hogy megválaszoljuk a kérdéseket, és a Xiaomishop kollégái sem unatkoztak, nagy volt az érdeklődés mindkét “standnál”.

Vittünk papír alapú kérdőíveket, melyek kitöltéséért mindenki egy érintőceruzaként is funkcionáló RK tollat zsebelhetett be. A kérdőívet azóta online is közzétettük, így szabadon kitölthető az alábbi linken, amire szeretnénk is megkérni mindenkit. Nagyjából 5 perc az egész, de számunkra nagyon fontos visszajelzést adtok, hogy a megfelelő irányba tudjunk továbbfejlődni.

Az RK kvízjáték nagy sikert aratott annak ellenére, hogy kicsit nehézre sikerült összeállítani a kérdéssort. Még az RK tagok közül is sokan elvéreztek rajtuk, de számos kérdésre meglepően sokan tudták a helyes választ. A játékot stílusos módon okostelefonon játszottuk a Kahoot alkalmazás segítségével, így az eredményhirdetés sem okozott nehézséget. A helyezések és nyeremények az alábbiak szerint alakultak:

  1. Gaál Gergely – BlitzWolf BW-PS2 gyorstöltős hálózati elosztó
  2. Mátrai Tibor – BlitzWolf BW-PF2 power bank
  3. Czigány Rebeka – BlitzWolf BW-SHP2 okos konnektor

Mivel a nyeremények a Banngood és a BlitzWolf felajánlásából érkeznek a nyertesekhez közvetlenül Kínából, készítettünk okleveleket is, hogy legyen mivel pózolni az eseményen. Még egyszer gratulálunk a nyerteseknek!

A Hyp-R-es srácok az előzetes ajánlatukat is felülmúlták: 20% kedvezményre voltunk jogosultak a bárban, a szimulátorok féláron, a VR pedig a bajnokság idején ingyenesen használható volt. A bajnokságokon Renault F1-es autókkal verettük a Hungaroringen, ami nem volt olyan egyszerű feladat, mint elsőre hangzik. Alaposan elő kellett venni a vezetői tudást, hogy mért körök szülessenek. Természetesen mi is beültünk, de a sorsoláson – ahogy a másik két játékban is – érvénytelenítettük az RK eredményeket, hiszen csúnya lett volna, ha mi zsebeljük be a BlitzWolf kütyüket.

A VR bajnokságon a Beat Saber játékban kaszaboltuk a szembe jövő kockákat fénykardokkal. Kívülről vicces, a játékosnak viszont nagyon valósághű látvány volt, ez is egy remek programnak bizonyult. A két bajnokság nyertesei és nyereményeik:

Szimulátor:

  1. Vágvölgyi Csaba – BlitzWolf BW-PS2 gyorstöltős hálózati elosztó
  2. Czigány Dávid – BlitzWolf BW-PF2 power bank
  3. Hajba András – BlitzWolf BW-SHP2 okos konnektor

VR:

  1. Czigány Dávid – BlitzWolf BW-PS2 gyorstöltős hálózati elosztó
  2. Botházi Richárd – BlitzWolf BW-PF2 power bank
  3. Gaál Gergely – BlitzWolf BW-SHP2 okos konnektor

Nekik is szívből gratulálunk! Voltak olyan olvasóink, akik több játékban is elhódítottak díjakat, úgyhogy nekik különösen megérte eljönni. Az eseményt kb. fél 9-kor zártuk, úgyhogy sokáig kitartott a buli. Mi nagyon élveztük, jó élmény volt élőben is találkozni, a visszajelzéseitek alapján ti is hasonlóan jól szórakoztatok. Köszönjük a pozitív visszajelzéseket és építő jellegű kritikákat, ötleteket, és a remek beszélgetéseket. Levontuk a tanulságokat a szervezés és lebonyolítás kapcsán, így legközelebb még profibbak leszünk. Köszönjük, hogy ott voltatok, reméljük mihamarabb újra találkozunk, még több olvasónk részvételével.