iLife A4S robotporszívó teszt – Gondos takarítónő

ilife a4s

Az iLife A4s a közkedvelt Chuwi által gyártott széria legújabb darabja, ezt vettük most górcső alá, hiszen amit az áráért ígér, az rendkívül meggyőző. Hatékonyan takarít, nagy szívóerővel bír, számtalan szenzorral védi a bútorainkat, valamint a nyugalmat sem zavarja koccanásokkal és hengerkeféjével a szőnyeg tisztítás is jobban megy. A 42 ezer forintba kerülő robot takarítónő a középkategória egy igen meggyőző vétele, nézzük meg felér-e a magas elvárásainkhoz.

iLife A4S kicsomagolása

Duplán dobozolva jött, kívül egy igénytelenebb újrahasznosított karton, hogy a postai utat túlélje, belül pedig egy megfogó, minimalista, és mégis minden fontos adatot, fotót tartalmazó fehér, selyemfényű doboz. Tudom, nem mindig fér bele a pénzügyi keretbe a szép csomagolás, de itt igazán megragadó lett a termék külseje.

A belseje már egy kicsit esszenciálisabb összképet mutat, puritán, tojástartóra emlékeztető elhatárolóban ül a sepregető bogár, és a hozzá adott kiegészítők külön-külön csomagolva helyezkednek el a dobozban. Más iLife porszívókhoz képest kevesebb kiegészítő jár hozzá, de így is tartalmazza a dokkolóállomást, távirányítót, csere HEPA filtert, sepregetőt, gyorstalpalót, valamint a leírást és a takarító műanyag svájci-bicskáját.

Egyedüli teendő az üzembe helyezéshez, hogy konnektorhoz csatlakoztatjuk az adapterét, majd a robot testén az 1/0 kapcsolót átbillentjük a megfelelő állásba. Ezt követően körülbelül 2 óra töltés után már munkára is fogható a jószág. Számomra tetsző bók a távirányítóhoz mellékelt elempáros, és a rövid használati útmutató is elég infót tartalmaz ahhoz, hogy elkezdődhessen az ismerkedés.

 

iLife A4S tesztüzeme

Először tavaly májusban olvastam egy cikket az iLife egyik robotporszívójáról, és vegyes érzéseket keltett bennem. Le voltam nyűgözve, hogy milyen ügyes és hasznos megoldás ez a takarításra míg a másik oldalról pedig tépelődtem magamban, hogy ez vajon nálunk is helyt tudna állni?

Egy időre el is engedtem ezt az egész dolgot, majd október fele újra belevetettem magam a témába. Ennek se lett vásárlás a vége, egészen Black Friday-ig. Aznap megkaptam a kérdést, hogy mégis milyen jó ajándékot lehetne adni a családnak, ami igazán hasznos, és könnyebbé teheti a hétköznapokat, esetleg javíthatja azok komfortját. Újabb pár óra kutakodás és egy-két személyes megkeresés után, este 8-kor már ki is volt fizetve az iLife A4s.

Egy általános méretű családi házban lakom, van itt extrém magas küszöb (4-5 cm), vegyes felvágott a szőnyegek terén (ex-rojtos -, lapos-, fürdőszobai-, rongy szőnyeg), Isten hozott kedves bejáró úr! Az abszolút elmondható, hogy nem ideális robotgéppel való takarításra a lakás, de fő az optimizmus.

Az első próbát a nappalimban indítottam, nagyon hamar szembesültem vele, hogy a rojtokat kérdés nélkül felcsavarja a hengerkefe miatt, majd pityog aranyosan, hogy baj van, segítsék ki. Oké, rojtoktól könnyű búcsút vettünk, így már csak a könnyebb szőnyegek megtolásának veszélye állhatott fent, de szerencsére ezt a gyártó az iLife a szoftverében elég jól megírta, így amint egy könnyebb szőnyeg szélét nem sikerül megmásznia a robinak és véletlenül elkezdi tolni, akkor a szenzorok kis falat érzékelnek maguk előtt, így egy apró félkörrel, másik irányból felmászik a takarítandó gyapjúszőnyegre, és retteghet a kosz.

Közlekedéséről elmondható, hogy a véletlenszerűen takarító házirobotok csoportjába sorolható, ennek megfelelően olcsóbb, mint a teljes öntudatra ébredt társai, mégis határozottan felfedezhető tudatosság a haladásában. Az első pár takarítás után úgyis mindenki leszokik a munkájának nyomonkövetéséről, így szerintem nem számít, hogy milyen működési elvvel, és mennyi plusz ráfordított idővel csinál tisztaságot, a végeredmény a lényeg.

Fogyasztása a töltés alatt 14 W, ami elhanyagolható egy nagy porszívóhoz viszonyítva. És szerencsére nem hangos ütközés jelzi útját, mert a fallal való találkozás előtt lelassít, s óvatosan közelíti meg azt. Aksija 2500 mAh kapacitású, ezzel több mint másfél órát biztosan tud egyhuzamban dolgozni, nálam ennyi idő alatt az összes szobával végzett, viszont a gyártó 2 órát ígér a teljes lemerülésig.

Sokan szokták kérdezni tőlünk, hogy milyenek az egyes porszívóknak a küszöb mászási képességei és ez nyilván fontos adat, ha magára hagyatva akarjuk a takarítást végeztetni, jelen esetben a gyártó 12 mm-t jelöl meg, mint küszöb magasság, amivel elbír, az érdekes valóság, pedig az, hogy nálam 15 mm-es küszöbön is átmegy, ha éppen ferdén fordul rá, és az ütközőjével nem koccan, mert akkor újratervezés következne.

Ikea szék 3 cm-es lábmagassága megmászva!

Összefoglalva, azt tudom mondani, hogy néha-néha egy magasabb térelválasztóval is megbirkózik, de ha azt akarjuk, hogy magától körbejárja a lakást, és mire hazaérünk már tisztaság legyen, akkor a gyári adatok a mérvadóak (<12 mm). Ezek alapján nyugodtan tudom ajánlani modernebb lakásokba, szinte biztos, hogy megfog birkózni az általános térelválasztó elemek magasságaival.

A fő képesség, ami miatt faggat mindenki pedig, hogy mennyire takarít jól? Amióta van az alkalmazottunk, akarom mondani segítő társunk, azóta jelentősen megváltozott a család tisztasági igénye, az 5 naponta porszívózásról átálltunk a 2-3 napra, hiszen nem áll semmiből elindítani, és hagyni dolgozni.

Ennek megfelelően nem is látni sehol porcicát vagy koszt, viszont a pókhálók megszaporodtak, sajnos még ezek az eszközök se tudnak maguktól mennyezetet takarítani. Így teljesen elfelejteni a nagy porszívót sem lehet, az 5 cm szűk fal és szekrény közötti részekhez továbbra is emberi munka fog kelleni, meg maguktól a pókok se fognak kültérre költözni.

Cserébe viszont 3 hétig simán megúszható bármiféle takarítás, úgy, hogy közben nagyfokú tisztaság van az egész lakásban – szerintem jó üzlet.

Padlólap vagy parketta az pite számára, játszi könnyedséggel felnyalja róla a koszt. És a szőnyegeket is jól kitakarítja, hála a hengerkefének, így a hajat, szöszöket és egyéb koszokat mind felszívja, és egy-egy szoba után mindig lesz eredmény a portartályában.

Gyakorlatilag annyi ,,gondozni” való van csak a roboton, hogy néha a hengerkeféjéről le kell erőszakolni a hajszálakat, szöszöket, de ebben a hozzá mellékelt műanyag svájcibicska nagyon jó segítség, így ez sem tart tovább mint 1 perc.

Apróság, hogy takarítás közben rá is tapad valamennyi porszem, ezeket egy egyszerű ronggyal könnyen lesöpörhetjük róla – szerencsére nem a tapadós ,,gagyi műanyag” a borítás. A polimerből készült felülete szálcsiszolt mintázást kapott, és több mint egy hónap használat után sincs rajta semmiféle karc, tehát jól választott anyagot az iLife.

A leírásában direkt kitárgyalták, hogy milyen helyre érdemes tenni a töltőállomását, szabad környezet, 2 m széles kör körülötte, ne legyen elöl vagy hátul se fedve, na nálam ez pont nem állt rendelkezésre, így egy szekrény melletti sarokban tölti az éjszakákat, így viszont esetenként segíteni kell neki hazatalálni munka után. Ideális esetben valószínű, hogy ezt egyedül is megoldaná.

A gyártó több modellje közül azért választottam az A4s-t, mert nem volt szükségem a felmosás képességre, viszont annál inkább jól jött az 1000 Pa szívó teljesítmény, amit tud nyújtani az apróság Max fokozatán.

Alapesetben a takarítás elindítása annyiból áll, hogy a távirányítón megnyomva a Clean gombot, egymásután kétszer, elindul, és elkezd bóklászni a lakásban enyhe tudatossággal. Ekkor nem a maximális, a terméklapján hirdetett 1000 Pa-t biztosító szívással közlekedik, hanem valami alacsonyabb értéken, hogy ne legyen zavaró a hangja. Ha úgy érzed, hogy nagyobb erő kell, mert mondjuk már több hete nem takarított senki, akkor a távirányítón lévő max gomb megnyomása után felerősödik a hangja és mint bőszült vad elkezdi enni a port. Ez se fülsüketítő, de érezhetően zajosabb az alapszívásnál.

A működési módok listája nem túl bőkezű, de jól helyt áll. Van pont tisztítás, ekkor egy spirál mentén mozog, majd áttér általános takarításra; élkövetés, ez esetben az első ,,ütközés” után elkezdi követni a szegélyt és atom profin üldözi.

Egy helyen el volt szórva az információ morzsa a leírásban, hogy mini szoba feature-rel is rendelkezik, de nem tudtam ezt hova tenni. Elviekben egy kisebb területen végez intenzív takarítást ha ezt választjuk, gyakorlatban szerintem az általános mód indul el, és semmi területi határ nincs.

A kosz helyzetbe való beavatkozás időzíthető is, tehát mondjuk a beállított 14:20-kor elkezdi megbízatását, és éhezés közelében hazavándorol a töltőjéhez. Az eszközön lévő 1 gomb elég multifunkcionális és még sincs túlbonyolítva. Töltőn pihenve megnyomod egyszer, felébred, elkezd figyelni, még egy megnyomás és indul dolgozni. Munka közben használva, pedig leáll, és standby-ba kapcsol.

Végül pedig a Clean gomb lenyomása az általános tisztítást indítja el, ekkor a többi módot is alkalmazza adott élethelyzethez érve.

 

Összegzés

Az iLife A4s egy nagyon jól összerakott készülék, ami ráadásul jól is néz ki, szép és hasznos eleme a lakásnak. A takarítást nagyrészt elvégzi gazdája helyett, csak az egyes szobákban magára kell hagyni, és a visszatértemre már a tisztaság fogad. Ár-értékileg az egyik legjobb a piacon, nagy szívó teljesítmény, közepesen okos működés, szép külső, az egész család megszokta, megszerette. Összességében elégedett vagyok vele, hibáit nem tudom felróni neki, mert nálunk nem ideális terepen tevékenykedik, és mégis jól helyt áll.

Választás előtt mindenkinek javaslom az iLife további modelljeit, ha esetleg más szolgáltatásokra lenne szükségünk, akkor számtalan variáns áll rendelkezésre. Ha pedig az A4s a befutó, akkor most a HSCNyear110 kuponnal 42 ezer forint plusz szállításért vásárolható meg EU-s raktárkészletről, tehát garantáltan áfa- és vámmentesen. Sietni ajánlott, mert nem tart soká a kedvezmény.

ÁTTEKINTÉS
Tájékozódás
Kinézet
Takarítás
Ár