Honana HN-MS1 mérleg teszt – Mennyi 1 gramm Kínában

Honana HN-MS1

A Honana HN-MS1 mérleg tipikus kínaizós tárgy, kicsi, olcsó, és előre nem tudjuk, hogy jól működik-e. Volt már olyan, hogy ráfaragtunk távol-keleti lézeres mérőberendezéssel, ami a forrásban lévő vizet 57 fokosnak mutatta, de szerencsére itt nem kellett ilyen banális dolgokkal vesződni. Ráadásul egy-két érdekes funkciót is sikerült előcsalni ebből a kellemes konyhai eszközből, ami kuponnal 3.000 forintért kelleti magát.

Honana HN-MS1 mérleg kicsomagolása

Kizárólag egyetlen ok miatt csináltam kicsomagolás fejezetet ehhez a rendkívül egyszerű alkalmatossághoz: ilyen védett eszközt én még soha életemben nem láttam, amit ráadásul az ég világon nem indokol semmi. A doboz kívülről biztosítja hogy ne sérüljön a mérleg, belül pedig két kemény műanyag takarólemez fogja közre a Honana HN MS1-et, ezen kívül további két fólia is fedi, plusz egy nylon zacskó.

Ez, ha jól számoltam, hat különböző dolog, ami megakadályozza a karcok vagy nagyobb sérülések kialakulását, pedig nem emlékszem, hogy rá lett volna írva, hogy ez a túlélő kiadás. A Walking Dead szereplőinek valószínűleg jól jött volna posztapokaliptikus világukban, ha zombi húst akartak volna grammolni, de én értetlenkedve álltam a dolog előtt. A beltartalom – leszámítva egy kisebb madárkolónia megfullasztásához elegendő műanyagot – kimerül magában a mérlegben és a leírásban.

Elemet nem kapunk hozzá, pedig mindig szoktak adni jóféle kínai áramforrást, ami kb. 3 hónap után letérdel, itt 2 db AAA rudacskát kell alulra beszúrnunk, amit az IKEA jóvoltából meg is tettem. A mérleg nem tűnik gagyinak – hiába, már a kínaiak sem a régiek – anyagminőségre teljesen rendben van a csiszolt alumínium felület, egy szívfájdalmam volt csak, hogy egy picit kicsi a szerkezet. Ha netán a felvert sodó súlyát szeretnénk lemérni, a tál pont ki fogja takarni az LCD panelt, ami egyébként kellemes kék háttérvilágítást kapott.

Ilyet például az “ellentesztnek” használt, Momert márkájú hazai „olcsó mérleg” nem tud, sőt súlykivonásos mérést sem, ami a Honana HN-MS1 esetében egyáltalán nem probléma. Az elején található négy vezérlőgomb pont olyan minőségű, amilyet egy 3.000 forintos terméktől elvárunk, valószínűleg nem emiatt az eszköz miatt dobják ki Párizsban az etalon méterrudat, de egyébként rendben van, funkcióját megfelelően tölti be.

A Honana HN-MS1 tesztüzeme

Meglepő módon egy mérleggel mérni fogunk, sőt egyszerre kettővel, hogy legyenek referenciaértékek is, az esetleges eltéréseket kiküszöbölendő. A méréseket – ahogy az a lenti videón is látható – mindkét mérlegen megismételtem, hogy lássam, van-e szignifikáns eltérés, de nem volt.

Mivel ez a technika nem vetekszik egy magfúziós erőmű bonyolultságával, mindkét eszköz hasonló eredményeket adott vissza, vagyis túléltük a „gagyi kínai” termékek első próbáját, a Honana HN-MS1 működik.

A második akadály, hogy valóban használhatók-e a funkciók, amiket a mérleg papíron megkapott, ehhez a négy kezelőgombon kell átszaladnunk. A bal oldali a ki- és bekapcsolásért felel, az „M” pedig a mértékegységek között váltogat, amiből értelemszerűen a grammot választottam, de aki renegátkodni akar, esetleg fejszámoló versenyre gyúr, válasszon egyet a másik ötféléből. A legszélső „T” betű pedig a már említett súlykivonásos mérésre utal.

Ezt angolul „tare”-nek hívják, aminek lényege, hogy például egy mérőedény és a benne lévő szubsztancia „össztömegét” csak együttesen tudnánk meghatározni, ezért először a tároló súlyát lemérjük, ezt fogjuk nulla pontnak tekinteni, majd feltöltjük azt, és az így kapott eredmény lesz például a felhasználandó lisztmennyiség súlya. Amennyiben eltávolítjuk az ibriket, a mérleg számlálója pont annyival megy át a mínusz tartományba, amennyit az nyomott.

Ez egy nagyon hasznos tulajdonság, nem kell folyamatosan egymásból fölöslegesen számokat kivonogatnunk, nagyban megkönnyíti a sütés-főzést. A „pcs” funkció elvileg egyedszámolásra való, például dióbél vagy egyéb mennyiségi élelmiszerek mérésére, de persze a csapágygolyó sem lesz akadály. Nyomjuk meg röviden a gombot, helyezzük fel a termékeket, majd hosszan nyomjuk meg újra a funkciót, ekkor ki kell választanunk azt a mennyiséget – 25/50/75/100 – amit szeretnénk hozzárendelni. Újabb nyomásra összerendeljük a két értéket, például ha 25 darab málna 10 grammot nyom, akkor 75 esetében értelemszerűen felszorozza hárommal a súlyát.

A Honana HN-MS1 2 kilogrammig képes mérni, illetve energiatakarékossági szempontból 90 másodperc után kikapcsolja magát. Van még két hibaüzenet, amit képes visszaírni a képernyőre, az egyik az „Lo”, a másik pedig az „O-ld”. Első az elemek alacsony feszültségét jelzi, utóbbi pedig azt, ha túlságosan nagy súlyt helyezünk rá. Utolsóként beszéljünk a kalibrációról, amit a precíz mérés érdekében érdemes megtenni, amennyiben a rá tett tárgy pontos súlyát ismerjük, ezzel kell ugyanis kalibrálnunk az eszközt. Ezt az „M” gomb kétszeri hosszanti nyomásával tehetjük meg.

Összegzés

Mit kellene írnom egy mérlegről, ami pont úgy működik, ahogy azt vártuk? Minden funkció rendben van, képes elkülöníteni a mérőedény és a benne található anyag súlyát, 2000 grammig mér, és 6 különböző mértékegység közül választhatunk. Teljes értékű szerkezet, és kínaisága ellenére sem akart a teszt alatt tönkremenni, pedig csak 3.000 forintba kerül. Aki pedig egy másik típust választana, az itt nézelődhet.

 

ÁTTEKINTÉS
Ár/érték