Feiyutech Vimble 2 gimbal teszt – Innovatív, de nem eléggé

Feiyutech Vimble 2

A Feiyutech Vimble 2 az azonos nevű sorozat második képviselője, amin a cég némileg finomhangolt, hogy a DJI Osmo és a Zhiyun Smooth Q stabilizátorok elől elszívjon némi levegőt. Mindenféle telefont fogad, legalább három módon stabilizál, power bankként tölti készülékünket, zoomol és fényképez is ha kell, mindezt 27.000 forint ellenében.

Árukeresőt fejlesztünk!Vásárlás előtt kattintsd meg az Itt megvásárolható gombot, így ingyenesen támogatod a fejlesztést. Részletek >>

Feiyutech Vimble 2 kicsomagolása

A műszaki termékeket szeretik igényes csomagolásba rejteni a gyártók, mert egyrészt az “techy”, másrészt pedig kívánatosabbá teszi a beltartalmat. Engem nem nagyon kellett motiválni, arra hogy fókuszáljak, mert alapból érdekesnek tartom ezt a témát, ám a nyitókép így is felhívta valamire a figyelmemet: a Vimble 2 három színben – fekete, ezüst és rózsaszín – is kapható.

Szinte minden gimbal egy El Mariachi féle mini “gitártokban” érkezik, ebbe csomagolták az USB kábelt, a csuklópántot, a tripodot és a fejtágító füzeteket, amiket itt így magunkkal is vihetünk. Sajnáltam, hogy a kemény tok nem kapott vállra akasztható pántot, amit a Zhiyun Smooth Q esetében nagyon szerettem.

 

Kikaptam tesztünk alanyát, és megállapítottam, hogy elég jó minőségű anyagokból rakták össze, illetve hogy az alján szabvány állványrögzítő portot találhatunk. A fej kihúzható, ilyenkor selfie botként is funkcionál. A telefonunkat puha szivacs védi, bár számomra a kelleténél idegesítőbb módon kell széthúzni a fejet, ami 4 és 6 inch között mindenféle méretű készüléket képes fogadni. Szerintem ez ma még éppen elég, bár egyes gyártók már dobtak ennél is nagyobb mobilokat a piacra.

Bár ez eleinte nem tűnt fel, csak a tényleges használat alatt, de a vezérlőpanel gombjai eléggé közel kerültek egymáshoz, nekem kényelmetlen volt a folyamatos használat, mindig kényszert éreztem rá, hogy két kézzel tartsam a nyelet. Ez azért is furcsa, mert az átlagnál nem nagyobb a kezem, ráadásul ahhoz, hogy a ravaszt elérjem, feljebb kell fognom, akkor viszont a fronton elhelyezkedő fényképezés gomb került kellemetlen helyre.

 

Feiyutech Vimble 2 gimbal tesztje

Vegyük át a kezelőszerveket, hiszen enélkül bajosan lehetne tesztelni az eszközt. A fronton 3+1 gomb helyezkedik el, a középső a bekapcsoló és módválasztó, előbbit hosszú nyomással, utóbbit kombinációval tudjuk életre kelteni, ugyanezt csinálja a ravasz is a nyél elején.

 

Anélkül, hogy belemennénk a mélyebb működésbe, gyorsan elmagyarázom, hogy melyik motor melyik, ugyanis a funkciók nevei is ide kötődnek. Pan, tilt és roll, ezt a három szót jegyezzük meg, ezek a szakkifejezések a filmes szakmából érkeznek, és a különböző tengelyeket jelentik. A pan a száron lévő szervomotor tengelye, ezzel fordul el a teljes felépítmény a nyél körül, a függőleges tengely mentén. A tilt a telefonkeret billentéséért felelős darab, míg a roll a vízszintes elfordulásért, ilyenkor kerül fekvő helyzetből állóba a mobilunk.

A fentiekkel szoros kapcsolatban állnak a működési módok, amelyet a középső gomb egyszeri, illetve dupla megnyomásával tudunk váltogatni, de ezt visszajelzi a karon található, állapotjelzésért felelős LED is.

A fentiek alapján a különböző lehetőségeink az alábbiak:

  • Pan mode: a legalsó szervomotor úgy mozgatja a felépítményt, ahogy a csuklónkat fordítjuk, vagyis részlegesen követi a témát
  • Follow mode: a pan és a tilt motorok dolgoznak és nemcsak a kezünk oldalfordulását, de a döntését – vagyis a fel-le irányt – is követi a Feiyutech Vimble 2
  • Lock mode: csak a vízszintes irányt tartja a gimbal, ki tudjuk húzni a témát a képből

A fentiek a videóban látszanak a leginkább, lényegük a különböző helyzetekhez való alkalmazkodás. Minden módba bele tudunk nyúlni a legfelső gombbal, ami egy joystick, és hüvelykujjunk mozgását követi. Bonyolultnak hangzik, de a valóságban rém egyszerű, ahogy a fényképezés és a videókészítés is, ezt a legalsó, piros pöttyel jelölt kapcsoló rövidebb és hosszabb megnyomásával tehetjük meg.

Itt kezdődtek a gondok, ugyanis míg a módvezérlés egy hardveres dolog, addig a fényképezés, a videó készítés és az oldalcsúszkával – W és T, widen és tighten, vagyis szélesítés és szűkítés – való zoomoláshoz Bluetooth kapcsolatra lesz szükség. Ehhez le kell töltenünk a Vicool applikációt, amely a Play áruházban a dicsőséges 1,9-es összpontszámot “harácsolta össze”, tehát sejtettem, hogy lesz vele némi birkózás.

A kéthetes használat alatt azonban frissült az alkalmazás, ami némileg javított a helyzeten, tehát én a 2017-06-14 dátum utáni állapotról tudok beszámolni, ami a 1.0.14-es szoftververzió. Nem kell nagy dolgokat várni, az applikáció felépítésénél a mérnökök nem gondolkodták szét az agyukat. Egyszerű felület, ahol az alapparamétereket állíthatjuk be, de pont az átláthatóságban rejlik a könnyű kezelhetőség sava-borsa is.

Az kameraképernyőn bal oldalt láthatjuk a működési módokat, jobb oldalt pedig a finomhangolásért felelős ikonokat. A bal alsó a beállítások, ahol tényleg részletekbe menően felkonfigurálhatunk mindent, kezdve a motorerőtől a dőlésszögön át. Alatta ujjunkkal görgethetjük a videó, a fotó, a panoráma és time-lapse lehetőségeket, illetve különböző szűrőket tehetünk a képre. A szoftver kikapcsolt és bekapcsolt állapota között csak annyi a különbség, hogy előbbiben a fotóalbumot, utóbbiban a speciális módokat mutatja az oldalmenü.

Ezek lehetnek arc és objektumkövetés, ami elég véleményesen működik. Valamennyire követi a tárgyakat, de a gyors mozgásokat nagyon nehéz vele tartani, ráadásul sokszor elveszti a célt. A trükk a távolság, minél közelebb vagyunk, annál nehezebb a dolga, és el is fogja veszteni a tárgyakat, ha nagyon gyorsan mozgatjuk.

És akkor jöjjön a lényeg, hogyan stabilizál a gimbal. A képen egy 1080p felbontású videó látható EIS, DIS és egyéb technikák nélkül, ilyeneket ugyanis a Xiaomi Redmi Note 4 nem tud. Ezt nagyon szépen kisimítja a gimbal, de valójában az összes ugyanígy megteszi. Talán a Zhiyun Smooth Q ezt egy picit jobban csinálta, de nagyon kicsi a különbség. Persze a föl-le mozgásokat ez az eszköz sem tudja kivenni, ahhoz segédkeretre lenne szükség. A kar elején található ravasz gombbal bármelyik módot aktiválhatjuk, ami egy fokkal kényelmesebb mint felül matatni.

Rengeteg egyéb, hasznos dolgot tud még teszttermékünk, ilyen például az átfordulás, bár ezt a gimbal nem teljesen úgy csinálja, ahogy én azt szeretem. Megfordítja ugyan a telefont vízszintesről vízszintesre, de állóra nem, ezt kézzel kell átbillentenünk, pedig a Zhiyun ezt is automatán tudja. Szintén jópofa a selfie mód, mikor a nyelet kihúzzuk, de a Vimble 2 elég nehéz, 428 gramm, erre jön rá a maximum 200 grammos telefon, ami egy erőkar végén ül, így hosszútávon elég fárasztó tartani a súlyt.

Az akkumulátor nagyjából 4-5 óra működést tesz lehetővé, 2 óra feltölteni, de sokkal nagyobb poén az, hogy power bankként is használhatjuk. Persze ez nem kötelező, de vészhelyzetben jól jöhet, igaz ez csökkenti az üzemidőt.

 

Összegzés

A Feiyutech Vimble 2 egy nagyon érdekes termék a szó technikai értelmében. Egy csomó érdekes és hasznos funkciója van, használhatjuk tripod állványként, selfie botként, átfordíthatjuk a telefont vízszintesből függőlegesbe, power bankként is funkcionál, szóval tényleg innovatív kütyü, emellett még az alap gimbal funkciókat is jól ellátja.

Mégis valahogy kiforratlannak éreztem, ami elsődlegesen a szoftveres részre igaz. Voltak a Vicool-lal instabilitási gondok, illetve a tárgy és arckövetés inkább csak jól hangzó marketingfogás, a legnagyobb baja viszont a kényelmetlensége. Ez most 4 csillagot ér, ha választanom kéne, inkább a Zhiyun Smooth Q-t vinném haza, az már bizonyított egy három napos krakkói túrán, de cserébe 30%-kal több pénzt kell a virtuális bevásárló kosárban hagynunk.

Vedd meg még olcsóbban! Keress kupont a Kupongyűjteményben!

 

ÁTTEKINTÉS
ár/érték arány