Divoom Aurabox teszt – Vezérelhető RGB LED falas bluetooth hangszóró

A Divoom Aurabox az elmúlt időszak egyik legérdekesebb szerzeménye. Ez tudtommal az első olyan bluetooth hangszóró, amin vezérelhető LED világítás van. Ha már vezérelhető, akkor sem akármilyen, ugyanis a mátrix RGB LED-eket tartalmaz, és okostelefonról azt rajzolhatsz ki rá, amit akarsz. Vagyis azt, ami kifér.

Bontogatás

A 2006-ban alapított Divoom már több, mint 40 országban jelen van, és elég jól halad a dolgaival. Tavaly adták ki a teszt alanyát, az első vezérelhető RGB LED világítású bluetooth hangszórójukat. Azt állítják, hogy a céljuk a tökéletes hangzás, meg az egyedi dizájn. Utóbbi biztosan megvan, anélkül megmondom, hogy kipróbálnám a terméket. Viszont mégis csak egy hangszóróról beszélünk, akármennyi mindent is tud mellette, ha szarul szól, kinek kéne?

A nyakamat rá, hogy nem kínaiak csinálták a marketinget. Ez baromira megtetszett a weboldalukon.

Szóval beszereztem egy darabot, hogy teszteljem, és legnagyobb meglepetésemre igen elegáns dobozban jött. Le volt fóliázva, éppen csak a füle lógott ki. Ezt letépkedtem róla, így le tudtam húzni a külső borítást, amin a mindenféle képek, meg specifikációs adatok helyet kaptak. Alatt egy fedeles doboz volt, amiben még 2 további papírdobozban és fóliában pihent az eszköz, a töltőkábele, meg az AUX kábel a vezetékes összekötéshez.

Ami a formatervet illeti, hát nem szaladt el a ló a tervezőkkel. Mindent feltettek egy lapra: majd a LED fal elég lesz mindenkinek. Hát én most szeretném bejelenteni, hogy nem, én ettől többet igénylek. Nem néz ki rosszul, de egy annyira semmilyen működés nélkül, önmagában, hogy ettől semmilyenebb nem is lehetne. Egy nagy fekete darab, és csá. Sakkoztam is vele egy kicsit, mire le tudtam fotózni.

Az egész egy nagy darab gumiba van fogva, ami tutira nagyon jó védelmet nyújt neki. Ebben a gumiban kapott helyet az egyetlen hangszórója is, alatta pedig a 3.5mm-es jack port, és a microUSB töltőport is egy aprócska állapotjelző LED-del. A tetején a szintén gumiba csomagolt kezelőgombok találhatóak: bekapcsológomb, play, mínusz, plusz, fények. A hangszóróval ellentétes oldalon, egy gyárilag frissen felhelyezett képernyővédő fóliával ellátott, fél centi vastag, műanyag sötétítőpanel alatt van a LED mátrix. Megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy mi a tosznak van ott az a sötétítőpanel. Talán ettől homogén a fény.

Bekapcsoláskor a szokásos kínaiBThangszóró hangot hallatja, és kirajzol egy szívecskét, majd egy BT jel kezd el villogni, ami már a képeimen is látható. Sajnos az én példányomon abban az egy eltérő színű négyzetben ki van égve a zöld LED, így ha zöldet is bele kellene kevernie valami színbe, az az egy ott mindig másik színű lesz, mint kellene lennie.

Divoom AuraBox Bluetooth: Smart LED Speaker with In-App Control for Pixel Art Creation/Animation and Social Media Notifications (PRNewsFoto/Divoom)

Ha egy ideig nincs csatlakozás, kiírja az aktuális időt (persze csak akkor, ha egyszer már volt normálisan szinkronizálva valamivel, magától csak valami random időt ír ki. Ha ez nem lenne szimpatikus, akkor a világítás gomb egyszeri megnyomására már hőmérsékletet mutat (beépített szenzora van), további nyomkodásra pedig előcsalható a fotóimon is látható mindenféle funkció.

Helyén van az összeszerelési minőség, durván minimál dizájn az egész, de kellemesen kezelhető, és egyszerűen használható. Mivel összegészében nem lehet panasz a termékre, nem vesztegetek több szót rá, itt úgyis a használat lesz a döntő, a kinézeten nem sok minden értékelhető van.

Tesztüzem

Bekapcsolás után 1 perc alatt összekötöttem a telefonommal, letöltöttem az appot a Play Áruházból (végre nem valami ismeretlen kínai szerverről kell lehúznom mindenféle sinszeng dearvaluedcustomer teknolodzsi fura programját), és körbenéztem. Tegyetek így ti is:

Meg kell hagyni, hogy nagyon pofás kis appot hoztak össze, főleg a szürkés hátterű főmenü tetszik benne, az nagyon el lett találva. Egyetlen aprócska buggal sem találkoztam a használat során, minden tökéletesen működik. Lehet rajta zenére ugráló fényeket csinálni, mint az Oittm hangszórójánál, egy pár másik alapbeállítást, amik nem annyira érdekesek, de ami igazán király, az az, hogy rajzolhatsz saját magadnak mindenféle képet, sőt, maximum 8 képkockából álló, állítható sebességű animációt is csinálhatsz, vagy csekkolhatod a töménytelen mennyiségű kész képet és kész animációt. Van sörös korsó jel, Chrome jel, nemzeti zászlók, Super Mario ikonok, és millió szám más hülyeségek. Ha jól veszem ki, a termék elterjedésével a “popular” fülnél a leggyakrabban használt, legjobbra értékelt képek és animációk jelennek majd meg, ami szintén hatalmas ötlet. Ha adsz hozzáférést az eszköznek az értesítéseidhez, akkor a screenshoton mutatott appok értesítéseit kijelzi egyedi ikonokkal, ez is tök király.

A gyors párosítás után rányomtam egy kis zenét a zenelejátszójából (ez most még nagyon láma, ömlesztve van minden az appban), és hallgattam, hogy mit produkál. A ritmusra ugráló fények csúsznak a beathez képest, ez tuti, és töltés közben felmelegszik annyira belülről, hogy 30°C-nak hazudja a 26.5-et. Kis huncut.

A hangereje megvan, brutál hangos tud lenni, viszont a mélye sajnos korántsem az igazi (egy 5 wattos, 3″-es hangszóróról beszélünk). Ez az a klasszikus puffogós mély, ami jó nagyokat puffan, de valódi mély hangok nincsenek benne. Ezt onnan is lehet tudni, hogy a közepek és magasak teljesen elhalkulnak, amikor valami szubbassz rész van benne. Az eszköz megpróbálja a lehetetlent, és annyira erőlködik a mélyek kiadásával, hogy közben a többi tartományt elnyomja. Mély persze nem igazán jön.

Társalgós hangerőn, picivel fölötte amúgy korrekt a hangzása, de dübörgést, prémium hangzást, meg ilyeneket senki se várjon. A közép és a magas kellemes, mert egyáltalán nem vágta a fülem, és mindkettő a helyén volt, de az is biztos, hogy jót tett a hangzásnak, hogy nem az eszköz appjából, hanem saját zenelejátszóval játszottam le, így tudtam neki némi hangszínszabályzást is adni. A hangzásáról összegészében azt tudom mondani, hogy még szabadtérre is tökre rendben van, de ne várja senki, hogy ez lesz majd a legjobb hangú eszköz, amiről valaha zenét hallgatott.

Ami viszont közben a fényjátékot illeti, hát kegyetlen jó. Kreatív, és még kreatívabb. Már LED játékkal is kissé egyedülálló, na de a vezérelhetőség a kreativitás egy új fokát adja az ember kezébe azzal, hogy azt rajzol ki rá, ami kifér.

Ami az üzemidőt illeti, a gyártó 6 órát határozott meg. Nálam kellemes hangerő, bekapcsolt fényjáték, és BT átvitel mellett szintén 6 órát bírt egy huzamban. Ettől pontosabban el sem találhatták volna. Egészen pontosan 5:58 percnyi Amazing Horse ment le egy huzamban.

Konklúzsön

Kapni ettől jobb hangú eszközöket ennek az ára alatt is. A kérdés csupán az, hogy kell-e annyira az egyedi fényjáték, hogy megérje a plusz pénzt, és a belépő kategóriás hangminőséget. Ha választanom kellene első vásárláskor a kettő közül, nem tudom megmondani, melyiket venném meg. A LED-es fényjáték már magában is elcsodálkoztatja az embereket, hát ha még vezérelni is lehet, akkor aztán igazi közös móka lesz belőle. Viszont ha olyan a társaság, hogy ez nem lényeg, inkább minél jobban szeretnénk élvezni a zene minőségét, akkor jobban járunk egy 10.000 forint körüli Blitzwolf hangszóróval, ugyanis ezt 14.300 forint körül vesztegetik. Mindenesetre nekem nagyon tetszett az eszköz, ezt muszáj volt kipróbálnom.

Itt megvásárolható.

Uff.

Tovább a Facebook-ra