Digoo TH1130 és Daniu mini hőmérő teszt – Párosan szép az élet

Digoo TH1130

A Digoo TH1130 hőmérő azon termékek közé tartozik, aminek a gyártója kiemelkedik a nagy kínai átlagból. Persze nem minden kütyü remek, ami tőlük érkezik, de inkább tartoznak a Blitzwolf-Xiaomi vonalba, mint a silány áruk közé. Hoztunk is neki egy ellenfelet a Daniu Mini személyében, nézzük ki a legény a gáton.

A Digoo TH1130 kibontása

A két termék közül a drágábbik a Digoo TH1130, bár a köztük lévő 200 forintot nem nevezném jelentősnek, ennek megfelelően a csomagolásukra elköltött pénzmennyiség sem verdesi az eget. Mindkettő egyszerű papírdobozban érkezik, de a drágábbikat egy QR kóddal „pimpelték” fel, hogy könnyebben eljussunk a hivatalos oldalra.

Mindkettőben csak a terméket fogjuk megtalálni, de mivel is egészíthetnénk ki egy hőmérőt? Például egy tartóval, amit a Digoo esetében azzal oldottak meg, hogy elhelyeztek egy mágnest a hátlapon, így fém felületekre könnyedén felhelyezhető. A Daniu esetében nincs ilyen funkció, sőt a gyári képeken még a furatok is eltérnek attól, amit a kezemben tarthattam. Ez a „kínaizás” egyik kvintesszenciája, hogy sosem tudhatod, melyik terméket kapod, ha az noname.

A Digoo TH1130 ráadásul egy kinyitható fém támasszal is rendelkezik, illetve a frontján található egy gomb, amivel a Celsius és a Fahrenheit értékek között váltogathatunk. A Daniunál sokkal „parasztosabb” módon kell funkciókat váltani, kotorjunk a hátlapon elhelyezkedő két lyukban, zárjunk össze az áramkör lábait, aztán majd csak lesz valami. Mondanom sem kell, hogy a drágábbik eszköz egy nagyságrenddel jobb anyagokból építkezik, és fogásra is olyannak érződik, ami még holnap is működni fog.

A Digoo TH1130 tesztüzeme

Túl sok mindent nem lehet csinálni egy hőmérséklet mérővel, mint mérni, leginkább hőmérsékletet és persze páratartalmat. Azt viszont megtehetjük, hogy egymás mellé rakjuk a különböző szerkezeteket, és megnézzük, kialakul-e valamilyenfajta eltérés.

Azt tapasztaltam, hogy elég sok minden befolyásolja az eredményeket, hőforrástól való távolság, üvegen belülre vagy kívülre helyezzük-e el, süt-e rá a nap, vagy sem, van-e nagy tömegű fémfelület mellette, és így tovább. Ezért a klasszikus „kirakom az ablakba és mérek egyet” jellegű kísérletek nem igazán működtek.

Egyrészt már az is befolyásolta a mérést, hogy milyen magasra tettem a szerkezeteket, másrészt, ha az egyikre rásütött a nap, akkor egyből többet mért a többinél. Ráadásul a harmadik tesztalany – amit szintén Kínából vettem – is az ablakba került, azért, hogy pontosítsa a másik kettő példány mérését. Ehhez képest éppen hogy rontotta, ugyanis 10,8/7,2/6,6 Celsius fok lett az eredmény, amiből tesztalanyaink – Digoo és a Daniu – mutatták az alacsonyabb értékeket.

Sebaj, helyezzük őket át a lakás fűtésvezérlő termosztátjára, az csak nem mérhet össze-vissza, lévén a kazán ezen értékek alapján kapcsol ki és be. És valóban, a Digoo TH1130 egyetlen tizeddel tért el a szabályzón látható értéktől, míg a Daniu 1.1 Celsius fokkal, vagyis kezdett körvonalazódni az előbbi pontossága.

Hol van még sűrűn szükségünk a hőmérsékleti értékekre? Például az autónkban, ahol a műszerfalon többnyire beépítve, szintén megbújik egy ilyen szerkezet. Ráadásul jó nagy hideg tömeg is rendelkezésünkre áll, ezért gyorsan levittem a két delikvenst, és bedobtam őket a kormány mögé. A már előzetesen mért szóráshoz hasonló értékeket itt is megkaptam, a Digoo TH1130 mért közelebb autóm fedélzeti komputerén felvillanó értékhez -0,5/0,5/1.1 Celsius fok -, nem pedig a Daniu Mini.

Az előbbi ráadásul jóval könnyebben is használható, hiszen sokkal egyszerűbb a fronton lévő gombot nyomkodni, mint mindenféle gémkapcsokkal lábakat rövidre zárogatni a Mini hátlapján. A Digoo mégiscsak egy márka, ami már a kamerák terén bizonyított, nem pedig egy nevenincs gyártó, amelyik ráadásul nem is örvendeztetett meg könnyű kezelhetőséggel.

Összegzés

Két különböző „szonettet” kaptunk ugyanarra a témára, amit a Digoo sokkal meggyőzőbben adott elő. Elfogadható anyagokból rakták össze, van kihajtható lábtámasza, a hátoldala mágneses, így könnyen bárhova felhelyezhető, míg a Daniu Mini alig olcsóbb, viszont sokkal silányabb érzetet kelt, és kevésbé pontosan is mér. Az előbbi hőmérőt 1.060, míg az utóbbit 855 forintért vásárolhatjuk meg.

ÁTTEKINTÉS
Ár/érték