Dibea LW-200 morzsaporszívó teszt – Dibeális társ

Dibea LW-200

A takarítás mindig is nyűgöt jelentett az emberiség nagy részének, de szerencsére a 21. században rengeteg jobbnál jobb megoldás kínálkozik ennek feloldására, ilyen például a Dibea LW-200. Mi is bemutattuk a robotporszívók világát, és elmerültünk az upright megoldások részleteiben, majd körbehordtuk a tekintetünket a felmosógépek között is, de eddig még nem jutott morzsaporszívó a terítékre. Az 1979-ben bemutatott ős szellemiségét megőrizve, de némi modern technikával felturbózva a Dibea LW-200 kézközelbe hozza az amerikai filmek vágyott kiegészítőjét, ráadásul az ára is padló közeli, mindössze 18.000 forintot kérnek érte, és EU Direct Mail szállítással megrendelve sem vámot, sem áfát nem kell fizetnünk.

Árukeresőt fejlesztünk!Vásárlás előtt kattintsd meg az Itt megvásárolható gombot, így ingyenesen támogatod a fejlesztést. Részletek >>

A Dibea LW-200 kicsomagolása

A fehér csomagolás egy, csak fehérárut készítő vállalatnál akár mókás önreflexió is lehetne, de maradjunk inkább annyiban, hogy itt inkább megtakarítási szándék munkálkodott a készítőkben. Amit pedig megspórolnak a csomagoláson, azt úgy tűnik, hogy a termék minőségére fordítják, szóval nekem ez jó üzletnek tűnik.

 

A dobozban mindent szépen elrendeztek, mindennek van helye, nem csak úgy bedobálták az alkatrészeket. Kipakolva elégedetten csettintettem, mert ezek a „dibeás srácok” aztán nem hagytak ki semmit a pakettból. Annyi különböző fejet adnak a géphez, hogy szinte már meg is hatódom a bőségtől.

 

Klasszikusan a morzsaporszívóknak egyfajta kacsacsőre van, általában ehhez mellékelnek még egy szűkítőt, és jó esetben egy kefés fejet is, de ennél tovább nem terjed a lista. Ezeken felül viszont a Dibea úgy gondolta, csomagol még egy puha gumis fejet az egyenetlen felületekhez, egy kiskedvenc-simogató adaptert, ami összegyűjti a szőrt és aztán el is nyeli, és bónuszként, két aprócska hosszabbító csövet egy járólap tisztító fejjel, amivel már szinte uras kényelemben zümmöghetünk végig a lakáson. Ennek a műfajnak egyébként a csúcsa a kínai Dysonnak is becézett Xiaomi Roidmi F8, igaz a Dibea árának többszöröséért.

A csomag része még a dokkolóállomás, ami ugyan kínai dugóval érkezett, de nem tudott zavarba hozni. A használati utasítás szerencsére angol és elég részletes, ha esetleg nem tudnád kezelni az egy szem gombot.

 

A Dibea LW-200 szivatása

Az első használat előtt természetesen szétkaptam a gépet, hiszen a kényelmes használat fundamentuma az alapos ismeret. Az anyagminőség jó, Philips/Electrolux szint. A bekapcsoló finoman kattan, a portartály leválasztó gombja is masszív darab, jó nyomásponttal. A porzsák érdekes kialakítású, mert egy egyszerű, de okos megoldással elérték, hogy száraz/nedves működésű legyen. Az egyetlen részlet, amire felvontam a szemöldökömet, az a porszűrő kialakítása.

Mintha azon az egy alkatrészen spórolták volna meg az összes jüant, amit csak lehetett. Technikailag egy porzáró zsák, amit hozzáragasztottak egy köztes elemhez. Szerencsére, ha elhasználódik, már elérhető hozzá egy jóval pofásabb cseredarab, potom 10 dolláros áron, egészen érthetetlen, miért maradt ki a csomagból.

Egy morzsaporszívó, ha úgy nézzük, nem egy elengedhetetlen kellék, sőt, valahol inkább nagypolgári luxus. A Dibea ellenben mindent megtesz, hogy nélkülözhetetlennek érezzük. Egyrészt elég combos a szívóereje, ugyanis az adatlapján 5000 Pa-os érték virít. Az összehasonlítás kedvéért tegyük mellé a nagytestvér, a Dibea C17-es 4000 Pa-os alapjárati és 7000 Pa-os turbó fokozatát, és ezek után lássuk be, hogy az LW-200-as egy, ha nem két kategóriával kisebb. Az akkumulátora 2.000 mAh, ami kényelmes 20-25 percnyi tényleges működést jelent, a töltést pedig 4-5 óra alatt abszolválja, ami teljesen elfogadható érték.

Azzal azért nem vádolhatom, hogy túl halk lenne, mert a gyári 65 dB-es értéket bőven meghaladó 75 dB-t értéket kaptam, de racionálisan végiggondolva aztán a fülem magasságában is mértem egyet, ami már csak kellemes 50 dB-t mutatott. Szóval van egy erős, halk, akkumulátoros porszívónk egy rakás szívófejjel, amihez ráadásul egy praktikus töltőtalapzat is jár.

A gép egész pofás, és ha rápattintjuk a dokkolóra, simán elhelyezhető a lakás bármely részében, hogy kézügybe essen, ha szükség van rá. Lehullott a szotyihéj a kanapéra? Minden háztartásban megesik, főleg a labdarúgó világbajnokság alatt. Csak felkapod a Dibea LW-200-at és huss. Kiborult a fröccsöd a padlóra? Neked nincs okod ugyanezt tenni, csak felkapod a zümmögőt, és véget vetsz a “vis maiornak”. Annyira “handy” a cucc, hogy szinte bekúszik a bőröd alá a jóleső “mindent vivő autóskártya” érzés. Pedig a két legjobb feature-t még nem is mondtam.

Az első és mindennél fontosabb funkció, hogy végre megszabadultam a benzinkutas porszívóktól. Budapesten három alternatíva van a kocsi kipucolására. Az első, hogy kitakaríttatod valaki mással egy erre szakosodott cégnél, ami hatékony, de drága és bizalmi kérdés, kit engedsz a kocsidba. Kettes verzió szerint olyan szerencsés vagy, hogy kertes háznál/konnektoros garázsban parkolsz és csak kihúzod a csirkebelet, aztán nekiesel. A hármas, leggyakoribb verzió, hogy elgurulsz egy benzinkútra, kivárod a taxist, aztán 4 db ötvenessel később egy félig tiszta autóval elhagyod a helyszínt.

Ezzel szemben a Dibea-t csak megfogod, felmarkolod a fejeket, aztán leslattyogsz a kocsihoz, és kellemes zümmögés közepette 20 hatékony perc alatt kipucolod az autót. A végeredmény nem fogható egy vezetékes porszívó hatásfokához, és a húsz perc sem világmegváltó tétel, de bőven túlmutat a benzinkutas mizérián, és egy nagytakarítás után nagyjából a végtelenségig szinten tudod tartani a tisztaságot. Egy megváltás a maga nemében.

A második kedvenc részem a hosszítócső a parkettafejjel, amivel már belemar az “upright” gépek – álló vezetéknélküli porszívók – piacába is, de akár a Dibea C17 konkurenciája is lehet, aminek a tesztjét itt olvashatjátok. Nem pótol egy 18 kPa-os szívóerejű vezetékes, 1.800 wattos klasszikus készüléket, de megnyújtja a rendes takarítások közti időt. A fej ugyanakkor nem alkalmas szőnyegek tisztítására, mert se kefe, se forgófej nem került bele, de nem is ez a lényege. Összességében két dologgal vagyok kissé elégedetlen.

Az egyik, hogy nem tetszik a porszűrő, de szerencsére ez a probléma már megoldott. A másik, hogy a dokkolója csak egy fröccsöntött műanyag, így két kézzel kell kivenni a gépet, pedig már elképzeltem magam miközben fél kézzel vagánykodva felkapom a masinát, mint valami béna reklámszereplő.

 

A Dust Daddy tisztítófej bemutatása

A rendelés közben szokás szerint elkalandoztam, és mindent, ami kicsit is kötődött a porszíváshoz, megnéztem. Így futottam bele a Dusty Brush nevű porszívófej tökéletes kínai replikájába. Valahol a nyúltagyamban megszólalt egy csengő, hogy én egyszer már vágytam erre a tárgyra, de gondolom kapni sem lehetett, és a valutám mértéke sem volt hozzá megfelelő.

De most itt van előttem és nincs 5 dolcsi, ide vele azonnal. Annál is inkább, mert megakadt a szemem egy fotón, amin a kedvenc Dibea LW 200-amra applikálták a fejet, ez az igazán tökéletes párosítás.

Elég sok dolog választja el az eredetitől, de az elv ugyan az. A sok kis cső jó hosszú, és a kialakítása miatt elég rugalmas, így a nehezen hozzáférhető helyekhez nincs is jobb választás. További járulékos előny, hogy az apró csövek nem tudják felszívni a nagyobb darabokat, így ideális LEGO-s doboz, esetleg szerszámos ládák takarítására is, nem is beszélve az olyan kényes helyekről, mint egy PC belseje.

 

Mikor végre megjött, nem győztem kibontani és felpakolni a Dibea LW 200-ra, amire sajnos nem passzolt. Hiába van a fejnek kétféle szűkítője is, tesztalanyunk egy nem létező, speciális harmadik fajta mérettel készül. Beleszaladtam a legősibb kínai csapdába, amibe csak bele lehet, a “photoshoppolt” képekbe.

 

Miután kitöröltem egy könnycseppet a szemem sarkából, fogtam Dust Daddyt és ráhúztam a klasszik porszívóra. Körülbelül 2 húzás után kiesett belőle egy csövecske, nagyjából 5 perc után pedig egy másik is követte. Magyar ember nem esik kétségbe, hanem harmadik legjobb barátjáért nyúl, és előveszi a hűtőből a géles pillanatragasztót. Nem sokkal később már zavartalanul porszívózgattam a könyvek tetejét, a mindenes fiók alját és a processzorhűtő bordáit.

Az a konklúzió, hogy az ergya gyártási minőség ellenére ez egy hasznos kiegészítő. Egyetlen fontosabb dologra kell figyelni, mégpedig, hogy a csövecskék kemény műanyagból készültek, így óvatosan kell húzogatni a kényes felületeken. Ezt leszámítva ajánlott a cucc, bár az igazi ára valahol 3 dolcsi környékén lenne.

 

A Dibea LW-200 összegzése

Amikor végiggondoltam a gép szerepét az életemben, magamat is megleptem a konklúzióval, miszerint ez egy kézi robotporszívó, csak multifunkcionális. Természetesen nem akasztja le magát a falról, és nem indul el felügyelet nélkül, de a megerőltetés nélküli szuper egyszerű használat pariba állítja a guruló csészealjakkal. Például mindig kéznél van, csak kiemeled a dokkolóból és szívsz.

Egy kilogrammos tömege annyira elhanyagolható, hogy észre sem veszed használat közben, és bőven van annyira erős, hogy a mindennapi port, morzsát vagy állatszőrt felszippantsa a padlóról vagy a mennyezetről. Naponta 5-8 perc alatt végig lehet gurulni egy 55 nm-es lakáson, és közben nem ébred fel a gyerek és nem remeg a kutya a sarokban. Helye van a konyhában főzésnél és a nappaliban nassolásnál, használhatod a kocsihoz és simogathatod vele a kisállataidat is, 18.000 forintos ára pedig ezekhez képest szinte aprópénznek tűnik.

Azért, hogy ez ennyi is maradjon, válasszuk az European Direct Mail szállítást, amely vám- és áfamentes, illetve nézzük körbe a takarító szekcióban, hátha találunk még valami érdekeset.

Vedd meg még olcsóbban! Keress kupont a Kupongyűjteményben!

 

ÁTTEKINTÉS
ár-érték arány