Xiaomi Amazfit Bip olvasói teszt

Bip

Olvasónk, György írása

A Xiaomi-Huami duó végre kitöltötte az űrt, ami a Pace és a Miband 2 között tátongott. Az eredmény a Xiaomi Huami Amazfit Bip Lite Youth Edition soknevű csoda lett, amivel mindent megkapunk a Miband 2-ből, ami jó, és a Pace okosságainak egy része is helyet kapott benne.

A forgalmazás kezdetén csak a kínai nyelvű verziót lehetett megvásárolni, a nemzetközit későbbre ígérték. Aztán kiderült, hogy semmi különbség nincs a kettő között, maximum a csomagolás színe és az angol nyelvű használati. A MiFit app 3.1.5-ös frissítésétől számítva választható lett az angol nyelv a kínai verziókra is, ment is a jogos hőbörgés, hogy mi értelme van a nemzetközi verziónak, már kijelenthetjük, hogy nem sok. A tesztben a pontosság kedvéért a nemzetközinek nevezett verziót vizsgáljuk.

 

KICSOMAGOLÁS

A csomagolás egy fehér kocka, decensen szitázott ezüst Amazfit felirattal. Érdekesség, hogy a dobozon sehol nincs feltüntetve a Xiaomi neve, gyártóként a Huami szerepel. A 2014-ben alapított Huami egyik legnagyobb befektetője a Xiaomi, ezért a kooperáció és furcsa nevezéktan. A Huami 33 millió legyártott MiBand egységgel később megalapította az Amazfit alcéget és azóta a világ második legnagyobb viselhető technológiás cége lett. Ügyes befektetés.

 

Már a doboz kibontásánál érződik az odafigyelés, hogy egy szép tárgyat szépen is prezentáljanak és éreztessék a minőséget. Ugyan szubjektív a megítélés és a gusztus nem vita tárgya, de ez egy szép tárgy. Nem lehet elmenni a tény mellett, hogy a küllem “erősen” hajaz az Apple Watch-ra, de annyit azért molyoltak vele, hogy ne koppintásnak érezzük, hanem inkább egy Apple inspirálta designnak. A dobozban az órán kívül van még egy bekattintós töltőbölcső standard USB-vel és egy angol használati.

 

TESZTÜZEM

Az érintésérzékeny 1,28”-os LCD kijelzőt a Corning-féle Gorilla Glass 3. generációja védi. A Bip megkapta a Pace transzreflektív technológiáját, ami a színhűségnek nem barátja, a 190mAh-s akksinak azonban annál inkább. A felbontás 176×176 képpont, ami kissé pixeles, de nem zavaróan, tévét nézni meg nem ezen fogsz. Ezek a trükkök is hozzájárulnak a szédületes 45 napos üzemidőhöz, ami végre felnőttkorba katapultálja a kategóriát.

A Bip alapvetően fitness tracker és ezt sokszorosan alá is húzza. Az IP68-as védelmű, 18 grammos polikarbonát test nagyon könnyű, ami sport közben áldás, a “van benne anyag” klub szerint viszont csenevész egy órához képest. A megszokott gyorsulásérzékelő és pulzusmérő mellé már barométer és magnetométer is csatlakozik, nem is beszélve a GPS + GLONASS duóról, mind ezeket azért, hogy még pontosabban tudja követni a mozgásunkat kültéren és beltéren egyaránt.

Az órában 4 előre beállított mozgásforma (kültéri futás, futópad, bringázás, séta) követése választható, a tracking indítása után elég részletes képet kaphatunk az edzésről. Nem biztos, hogy minden sportra ráhúzhatóak az alap sémák, de az óra szenzorozottsága megfelelő, innentől csak a Xiaomin múlik, milyen frissítéseket ad ki az órához és az apphoz. A fitness vonalhoz tartozik még, hogy van stopper részidőméréssel, valamint visszaszámláló.

Ha valamiért nem proteinshake-kel kezded a napodat és a kondibérlet árából inkább Kínából rendeltél cuccokat, a Bip a hétköznapokban is jó választás.

A kijelzőn megjelenő watchface változtatható, van beépített és van, amit a MiFit-ről tudsz letölteni, nem is beszélve a lelkes amatőrökről, akik rendre jobb számlapokat raknak össze, mint a gyáriak.

A navigálás nagyon intuitív, a korona szolgál feloldásra, az értesítéseket a főképernyőn felhúzzuk, a menüket jobbra lapozással érjük el, megnyitni érintéssel, vissza koronával – nincs túlbonyolítva.

 

A telefonra kapott üzenetek szövegét elvileg megjeleníti az óra is, de tapasztalatok alapján egyelőre bizonytalan, vagy kiírja az üzenet, vagy azt írja, hogy kaptál üzenetet, nézd meg a telefonon. Emellé még bejön az ékezetes karakterek teljes hiánya is.

Van beépítve időjárás menü, ami nem tudni, honnan veszi az infókat, de összevetve az Időképpel, egész pontos. A MiFit appban beállított ébresztéseket az órán is ki-be tudjuk kapcsolni, ami áldás, tekintve, hogy milyen lassan reagál a MiFit, ami a rendszer leggyengébb pontja, egyben legnagyobb reménye is.

A nyelvi támogatás eléggé fontos lenne, mert az óra csak akkor beszél angolul, ha a telefonodat is angolra állítod, ami elég béna. Fájó pont, hogy nincs intelligens ébresztés, így a temérdek alvás közben gyűjtött adat csupán mutogatni való infografika. A MiFit ráadásul kissé kusza, feleslegesen mélyre tették az ébresztést és a beállítások egy részét is, tudásban és szolgáltatásban is lenne hova fejlődnie.

A MiFit sutaságából a third-party appok igyekeznek előnyt kovácsolni, az egyszeri user meg csak tanácstalanul kamillázik, ha kihasználná az órában rejlő potenciált. Mert a Bip jóval okosabb lenne, mint ahogy azt jelenleg a MiFit engedi neki.

 

ÖSSZEGZÉS

A Bip viharos siker lesz, hiszen olcsó, jól néz ki, már most rengeteg hozzá a kiegészítő (szíjak, fóliák, protektorok) és elképesztő az üzemideje. Mindenben felülmúlja a MiBand 2-t, végre elhozza a nagyon hiányolt dolgokat, mint a nagy kijelző, különböző óralapok, időjárás, sport aktivitásmérés, kikapcsolhatóság. A Huami megmutatta, miért is került be a Forbes “Az 50 leggyorsabban fejlődő kínai techcég” listájára, ami megsüvegelendő teljesítmény egy alig 3 éves cégtől. Most pedig minden szem a Xiaomira szegeződik, hogy a MiFit app felnőjön a feladathoz és méltóképpen támogassa a Xiaomi Huami Amazfit Bip Lite Youth Edition-t.