Aliexpress cuccok- Véletlenül találtuk, de nagyon bejöttek

Ugreen

Összeszedtem egy csomó cuccot, amit napi szinten használok. Van olyan, amit poénból vettem meg Aliexpress-ről, de aztán annyira bevált, hogy még a haverjaim is vásároltak belőle, mikor meglátták, milyen jól működnek. Olyan is volt, amit teljesen másra használok, mint amire való, és így is tökéletesen megállja a helyét. Késkészlet, Ugreen kábelrögzítő, nagy teherbírású hátizsák, autós telefontartó vagy éppen univerzális 220-as átalakító? Mindegyik kifejezetten olcsó és még hasznos is.

DC túrahátizsák elektromos unicikli tartóból

Állítom, hogy az egyik legjobb vételem, annak ellenére, hogy nem én fedeztem fel a terméket. A volt tulajdonosa az Aliexpress-en vásárolta, pont arra, amire való: elektromos uniciklit lehet vele a hátunkra venni. Én az Inmotion V5F-emhez szereztem be, kétszer belepróbáltam, aztán kb. soha többet, helyette elkezdtem vele túrázni.

Mivel nagy súlyt kell megtartania – durván 12 kg az elektromos egykerekű a kiegészítő vackokkal együtt -, ezért nagyon masszívak a varrások és a csatok – állítólag 30 kg-ot bírnak -, nyugodtan rángathatjuk, dobálhatjuk, nem szakad el. Egy csomó különálló zseb van rajta, ami nem a középső nagy pakktól veszi el a helyet.

Az összes üveg, amit az irodában találtam.

Két oldalsó, ahová kisebb csetreszek férnek be – ide szoktam a power bank, elemlámpa, fülhallgató, bicska és hasonló kis tárgyakat tenni -, egy a fronton, kettő pedig középen, ebből a nagyobba egy komplett rekesznyi ásványvizet bele lehet állítani, akkora. A kisebbik pedig nagyon védett, ide rejtem el a túrafüzetet, illetve a személyes okmányokat.

Az eredeti felhasználás: Inmotion V5F elektromos egykerekű felszíjazva

Ha pedig az uniciklis pántokat kreatívan befogjuk, rakhatunk alá komplett sátrat, polifoamot, múmia hálózsákot vagy bármilyen túrázós, nyaralós kelléket is. Van rajta mellkas és derékpánt, illetve oldalsó támaszfül is, ami nagyon jól elosztja a súlyt. Idén durván 300 kilométert Kéktúráztam a DC túra hátizsákkal és tökéletesen állta a sarat.

Ezzel megyek az április végi Gerecse 50-re is, szóval tényleg bízom a cuccban. Szerintem évekre szóló használati tárgyat szereztem be nagyjából 10.000 Ft-ért. Egy dologra figyeljetek, hogy a kicsi és a nagy méret is ugyanannyiba kerül, szóval érdemes az utóbbit venni.

 

Ugreen méretre vágható kábelkötöző

Nemrég adtuk ki a tesztet az általunk egyik legjobbnak ítélt kábelrendezőről, de aki nem akar ennyit sem bajlódni a tyúkbelekkel, annak itt az ollóval vágható, a kábelek összefogására tökéletesen alkalmas Ugreen tépőzáras szalag.

Én nagyjából azóta kapok hülyét a szana-széjjel álló kábelektől, amióta robotporszívót használok. Állandóan arra jöttem haza, hogy elakadt benne a gépezet, és higgyétek el, bármelyiket veszitek meg, ez típustól függetlenül problémát fog okozni. Viszont minek pakoljam el őket, mikor úgyis minden nap kell, mert a telefonom, a tabletem meg az egyéb vackaim is töltésre szorulnak.

Ezért vettem régebben jó minőségű Blitzwolf kábeleket, mert ahhoz gyárilag jár kötöző, de amikor többet kell összefogatni egyszerre, akkor mindig drótokat trógerkedek rájuk, ami elég nagy macera, de legalább ronda is. Ennél sokkal elegánsabb megoldás a vágható ötméteres Ugreen szalag, amivel a világ összes zsinórját össze lehet kötni, ráadásul “gombokért” érhető el.

Az egyméteres Ugreen szalagból is tudunk akkora darabokat vágni, ami durván 10-15 USB-s töltőkábelt összefog, mindezt 250 Ft-ért, de aki nagy tételben tolja, annak sem kell 1.000 Ft-nál többet fizetnie a Ugreen ötmétereséért.

ESVNE  autós telefontartó

Nem tudom hány autós mobiltartóm volt már, kezdtem a Brody-val, ami méregdrága, de simán eltört, aztán volt vagy háromféle random kínai – ebből az egyik ilyen volt -, amiket vagy az UV evett meg vagy véletlenül levertem, esetleg csak alapból hitvány volt és a ragasztás mentén széthullott.

A mágneses megoldások pedig nem jöhetnek szóba, mert a légbeömlőm rácsa olyan mélyen van, hogy egyik sem ér el addig, így eldöntöttem, hogy megveszem a legolcsóbb, de még használható, felcuppantós modellt, mindenféle elektronikai firlefranc nélkül.

Az Aliexpress egyébként is remek táptalaj az áfahatár alatti termékek behorgászásában, így nem volt nehéz az ESVNE márkájú tartóra rábukkannom. A klasszikus, bepattintható záras, tapadókorongos megoldást nyújtja, az árához képest egészen jó minőségben és csak 1.050 Ft-ot kérnek érte.

A nyaka körbeforog, így bármilyen szögben beállíthatom a telómat. Leginkább navigálok róla, vagyis fontos, hogy tudjam változtatni a pozícióját. Arra figyeljetek oda, hogy 3,5-6 inch-es telefonokat képes fogadni – 50-90 mm a két végállása a karmoknak -, tehát a Xiaomi Mi Max 3 tulajok ne ezzel kísérletezzenek. Ha pedig ez is kidőlne az intenzív használattól, maximum buktam egy ezrest és veszek még egy ugyanilyet, vagy majd választok egy másik színt, hogy ne legyen olyan unalmas.

Auktion 16 A univerzális átalakító

Az átalakítók, amiket jellemzően a nem F típusú – ez a Magyarországon is használt dugvilla szabványa – végekkel szerelt elektromos eszközök mellé adnak, szinte kivétel nélkül hitványak. Addig nincs is „nagy baj”, amíg 5 volton 2 amperrel töltünk egy telefont, ám amikor nagyobb fogyasztókat teszünk rá – porszívó, hajszárító -, akkor bizony hajlamosak elolvadni.

Ezt én sajnos élőben is megtapasztaltam a Xiaomi 1800 W-os vízforralójánál, amikor az állítólag 10 amperig biztonságosan használható noname adapter elkezdte a folyékony halmazállapotot felvenni. Ment is az összes a kukába, és gyorsan elkezdtem egy sokkal jobb minőségűt keresni.

Találtam is két típust, aminek réz belseje van, megfelelően szorulnak benne a dugvillák és ránézésre is el lehet róluk hinni, hogy kibírják a ráírt terhelést. Az egyik a Gearbesten kapható Bull GN, ami egy nagyon masszív, ámbátor 1.380 Ft-os árával a drágább adapterek közé tartozó darab.

A másik versenyző a címben is említett Auktion, aminek a legfontosabb tulajdonsága az ára, kemény 2 dollárba, vagyis durván 570 forintba kerül, ez még a Bull GN-nek is csak a 40%-a, és persze a szokásos Alis trükkökkel tovább csökkenthető az ára, például 5 db már csak 3.100 Ft, szóval ebből zsákoltam be nagy tételben.

A 16 A-s terhelést azért fenntartásokkal kezelném, de 10 A-t szerintem simán tud, réz a belseje, mint minden normális adapternek. Ami még nagyon jó benne, hogy a süllyesztett aljzatokból alig lóg ki, így nem tudok véletlenül beleakadni és kitépni a falból, plusz diszkrétebben is néz ki. Ráadásul van két kis lamella, ami takarja a dugvilla bedugó nyílásait, így véletlenül belenyúlni sem lehet, vagyis kisebb az áramütés esélye.